A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso szerint csapatának mielőbb javulást kell elérnie, ha a következő versenynek helyet adó Spanyol Nagydíjon harcban akar lenni ellenfeleivel, miután mindössze egyetlen pontot szerzett a hétvégén Bahreinben.
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso szerint csapatának mielőbb javulást kell elérnie, ha a következő versenynek helyet adó Spanyol Nagydíjon harcban akar lenni ellenfeleivel, miután mindössze egyetlen pontot szerzett a hétvégén Bahreinben.
A spanyol pilóta a hetedik helyről vágott neki a mai megmérettetésnek, ám végül egy pozícióval hátrébb, az egy pontot érő nyolcadik helyen végzett, ugyanis képtelen volt tartani a tempót ellenfeleivel.
Alonso szerint csapatának minden eddiginél keményebben kell dolgoznia, hogy újabb előrelépést érjen el, amire talán lesz esélye az európai futamok nyitóállomásán Barcelonában, ahol egy új aerodinamikai csomaggal gördülhetnek pályára.
“A legjobb tudásunkat nyújtottuk a mai napon” – mondta Alonso, aki már az időmérő után jelezte, csak abban az esetben lesz keresnivalójuk a versenyen, ha kiesnek előlük, ami végül nem történt meg.
“A rajt nem volt tökéletes, egy pozíciót veszítettem, mellyel visszacsúsztam a nyolcadik helyre, és mivel nem történt semmi szokatlan a versenyen, nem voltak kiesők, mi voltunk a nyolcadik leggyorsabbak, így a nyolcadik helyen végeztünk.”
“Mindig a pontszerzésre hajtunk, de ma csak egyetlen pontot gyűjtöttünk, így javulnunk kell a következő versenyre” – tette hozzá Alonso, aki kis híján kiszáradt a futamon, mert elromlott a vízadagoló az autójában.
A Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore bízott abban, hogy sikerül előrébb végezniük, így csalódottságának adott hangot és arra sürgeti csapatát, hogy dolgozzon még keményebben az előrelépés érdekében.
“Sokkal nagyobb elvárásaink voltak a hétvégével kapcsolatban, és végül csak egyetlen pontot sikerült szereznünk” – mondta az olasz szakember. “Fernando nem rajtolt túl jól, és ez rányomta a bélyegét az egész versenyére, pedig nagyon keményen küzdött.”
“Nelson kiváló versenyt teljesített, előrébb lépett a 15. helyről, hihetetlenül agresszíven és egyenletesen vezetett, így bosszantó, hogy lemaradt a pontszerző helyekről.”
Nelson Piquet a 10. pozícióban végzett.