Az elmúlt hetekben egyre több hír kapott szárnyra, miszerint Kimi Raikkönen komolyan fontolgatja visszavonulását, és az év végén szögre akaszthatja versenyzői overallját, ami megnyithatná az utat Fernando Alonso előtt, aki már jövőre csatlakozhatna a Ferrarihoz.
Az elmúlt hetekben egyre több hír kapott szárnyra, miszerint Kimi Raikkönen komolyan fontolgatja visszavonulását, és az év végén szögre akaszthatja versenyzői overallját, ami megnyithatná az utat Fernando Alonso előtt, aki már jövőre csatlakozhatna a Ferrarihoz.
A finn világbajnok egyre furcsábban viselkedik az elmúlt időben, és az eredmények sem olyanok, mint amiket joggal elvárhatnánk tőle.
A hétvégi futamon mind az időmérőn, mind a versenyen kikapott csapattársától, és csak a hatodik helyre hozta be versenygépét, miközben Lewis Hamilton – szinte vert helyzetből – megnyerte a Német Nagydíjat.
Több neves napilap és magazin foglalkozik a bajnoki címvédő esetleges visszavonulásával. A The Guardian szerint Raikkönen egész hétvégén kedvtelen és érdektelen volt, és az, hogy sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a visszavonulásáról szóló híreket, szintén jelenthet valamit.
Bár a finn versenyző, autója gyenge tapadására panaszkodott, és nem tulajdonított különösebb jelentősége riválisa, Lewis Hamilton sikerének, mindenki tisztában van azzal, hogy a Ferrari pilótája a hétvégén pocsék teljesítményt nyújtott Hockenheimben.
A Sunday Times egyik rovatvezetője, Martin Brundle szintén eljátszott annak a gondolatával, hogy Raikkönen már az idei év végén visszavonulhat, és elhagyhatja a Forma-1-et.
“Azt követően, hogy Silverstone-ban fellökött egy fotóst, [és ezen a hétvégén egy rajongóját taszította el magától, akinek kislánya elesett], Raikkönen szemmel láthatóan nem boldog, sőt egyre inkább frusztrált jelen pillanatban” – írta Brundle.
“Mindezek ellenére meglepne, ha már az év végén visszavonulna, azonban sokkal jobban kell teljesítenie, ha világbajnokként akarja elhagyni a Forma-1-et.”
Mindezt pedig árgus szemekkel figyeli valaki, méghozzá nem más, mint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, aki akár már a jövő évben csatlakozhat a Ferrarihoz, ha Raikkönen bejelenti visszavonulását még az év vége előtt.