Alonso tudja, hogy csak a csoda segíthet rajta - F1VILÁG.HU

Alonso tudja, hogy csak a csoda segíthet rajta

HIRDETÉS

Fernando Alonso bízik benne, hogy például egy szerencsés biztonsági autós periódusnak köszönhetően, jó eredményt érhet majd el az Európa Nagydíjon, miután csak a tizenkettedik pozícióból rajtolhat egy rosszul végződő időmérő edzést követően.

Fernando Alonso bízik benne, hogy például egy szerencsés biztonsági autós periódusnak köszönhetően, jó eredményt érhet majd el az Európa Nagydíjon, miután csak a tizenkettedik pozícióból rajtolhat egy rosszul végződő időmérő edzést követően.

Az egykori világbajnok nem tudta megismételni a Spanyol Nagydíjon bemutatott bravúrját, ahol az első sorba kvalifikálta magát, és hazai közönsége előtt már a második etapban kiesett Valenciában.

A Renault versenyzője természetesen csalódott volt az eredmény miatt, ám bízik benne, hogy egy mozgalmas versenyen végül értékes pontokat szerezhet.

“Érthető módon csalódott vagyok az időmérő edzésen történtek miatt, mert másra számítottam” – mondta Alonso. “A holnapi verseny emiatt sokkal nehezebb lesz, azonban mivel utcai pályán versenyzünk, bármi megtörténhet.”

“Keményen kell dolgoznunk az éjszaka folyamán, hogy kidolgozzuk a lehető legjobb stratégiát, ami lehetővé teszi majd számunkra, hogy lecsapjunk minden kínálkozó lehetőségre, és kihasználjuk az esetleges biztonsági autós periódust, melyre jó esély van a vasárnapi versenyen.”

Alonso csapattársa, Nelsinho Piquet sem szerepelt túl fényesen, a brazil újonc csak a tizenötödik helyen végzett.

“Csalódott vagyok az időmérő miatt, jobb időt is futhattam volna a délután folyamán” – mondta. “Nem hiszem, hogy az eredmények tükröznék a valós teljesítményünket, mert Fernando sem jutott be az utolsó körbe.”

“Most az a dolgom, hogy mérnökeimmel közösen megfelelően felkészüljek a holnapi versenyre, ahol át kell majd hámoznunk magunkat a teljes mezőnyön.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!