Alonso tudja, tanulniuk kell a mai hibákból

Fernando Alonso szerint csapatának, a Ferrarinak javítania kell döntési procedúráján, hogy a jövőben ne lőhessenek akkora bakot, mint a Brit Nagydíj mai időmérő edzésén.


Fernando Alonso szerint csapatának, a Ferrarinak javítania kell döntési procedúráján, hogy a jövőben ne lőhessenek akkora bakot, mint a Brit Nagydíj mai időmérő edzésén.

Silverstone-ban sem Alonso, sem csapattársa, Kimi Räikkönen nem jutott tovább a kvalifikáció első etapjából az esős időmérőn, így holnap csupán a tizenkilencedik, illetve huszadik helyről vághatnak neki a szezon kilencedik futamának.

A Ferrari súlyos taktikai hibát vétett az időmérő elején, versenyzői ugyanis nem futottak kellően erős kört, mielőtt megérkezett az eső.

A 2010-es Monacói Nagydíj óta először fordult elő, hogy Alonso nem jutott tovább a Q2-be.

„Tudjuk, hogy a két Williams és a két Ferrari kiesett a Q1-ből, szóval valamit nyilván rosszul csináltunk a többi csapatokhoz képest, hiszen mindkét autó ily módon esett ki – rosszkor voltunk kint rossz gumikkal” – értékelte mai napját a spanyol.

„Szóval ezt mindenképp meg kell vizsgálnunk. Való igaz, hogy megtörtént már máskor is, viszont szerencsénk volt és megúsztuk a dolgot. Legközelebb jobban kell dolgoznunk. Azt gondolom, a nagyobb csapatoknál hosszabb procedúrákkal dolgoznak, mint a kiscsapatoknál, szóval fel kell gyorsítanunk a kommunikációt.”

Bár Kimi Räikkönen úgy véli, a Ferrarinak egész egyszerűen balszerencséje volt az időjárással, Alonso szerint mindenképpen fejlődniük kell ezen a területen.

„Olyasvalami ez, amin javítanunk kell, ugyanakkor egy nagyon finom egyensúlyozásról van ilyenkor szó. Ha az eső két perccel korábban jön, azok, aki felrakták a slickeket, gyorsan a falban végezték volna, és most azt kérdeznék tőlük, miért is tették fel a szárazpályás gumikat, ha még vizes volt a pálya?”

„De egyetértek abban, hogy voltak ma kint autók száraz pályás gumikkal néhány perccel korábban, mint mi, és zöld szektorokat futottak – eközben mi a garázsban ücsörögtünk. Szóval legközelebb javulnunk kell.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az F1-es Stájer Nagydíj TV-közvetítései