Alonso úgy érzi, a hatodik hely elérhető lett volna - F1VILÁG.HU

Alonso úgy érzi, a hatodik hely elérhető lett volna

HIRDETÉS

Fernando Alonso, a Forma-1 kétszeres világbajnoka szerint összejöhetett volna a hatodik hely a Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén, ha műszaki hiba miatt nem kell leparkolnia versenyautóját.


Fernando Alonso, a Forma-1 kétszeres világbajnoka szerint összejöhetett volna a hatodik hely a Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén, ha műszaki hiba miatt nem kell leparkolnia versenyautóját.

A spanyol versenyző alatt az időmérő második szegmensében állt meg a Honda-motoros McLaren egy elektronikai probléma miatt.

Alonso így végül csak tizenötödik lett szombaton, noha Romain Grosjean büntetése miatt a vasárnapi versenyt a tizennegyedik helyről kezdheti meg.

„Minden elsötétült, és végül nem tudtuk folytatni” – mondta csalódottan a spanyol.

„Nagy kár érte, hiszen tudtuk, hogy ez az időmérő nagyon fontos lesz, ha ugyanis a 15. helyről kell rajtolnunk holnap, akkor lényegében csak vonatkozunk a futamon. Szóval a következő hétvégén javítanunk kell.”

„Ma délellőtt mindössze egy olyan köröm volt, amikor nem kerültem forgalomba, és akkor harmadik voltam. Persze ez a pozíció egyáltalán nem reális, de a hatodik vagy hetedik hely meg lehetett volna.”

„Minden tekintetben javítanunk kell, a megbízhatóságon is. Tudjuk, hogy egy kicsit törékenyek vagyunk.”

Alonso

Alonso hozzátette, nem számít sok jóra a holnapi futamon.

Hirdetés

„Már csütörtökön is mondtam. A verseny szombaton véget ér, vasárnap csak köröznek az autók. Szóval, ha logikusan végiggondoljuk, elég unalmas lesz majd. Nem számíthatunk sok jóra. Ilyen a Monacói Nagydíj. Ha az ember a tizenhatodik helyről rajtol, és minden a szokott mederben zajlik, tizenhatodikként is ér célba.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!