Alonso: Vandoorne jelenti a jövőt a McLaren számára

Stoffen Vandoorne jelenti a jövőt a McLaren Forma-1-es csapata számára, Jenson Button és Fernando Alonso pedig mindent megtesznek majd azért, hogy segítség az ifjú belgát.


Stoffen Vandoorne jelenti a jövőt a McLaren Forma-1-es csapata számára, Jenson Button és Fernando Alonso pedig mindent megtesznek majd azért, hogy segítség az ifjú belgát.

A McLaren a múlt héten jelentette be, Button 2017-ben nem áll rajthoz a Forma-1-ben, helyét pedig a GP2-es sorozat tavalyi bajnoka, Stoffel Vandoorne veszi át, aki az idei Bahreini Nagydíjon már versenyezhetett a McLarennel, és Fernando Alonso helyetteseként pontot is szerzett az istállónak.

Vandoorne elárulta, pontosan tudja, hogy nehéz feladat vár rá 2017-ben, Alonso azonban elárulta, mindent megtesznek azért, hogy segítség az ifjú tehetséget.

„Jenson és én úgy éreztük, hogy mindenben segítenünk kell Stoffelt, mert tudjuk, hogy a jövőben ő lehet az, aki irányt mutat a McLarennek” – mondta a spanyolok kétszeres világbajnoka.

„Idén Jenson és én harcolni akarunk, leg akarjuk győzni egymást, ugyanakkor viszont megpróbáljuk segíteni a csapatot. Stoffel tesztpilótaként rengeteget segített nekünk is, sokat dolgozott a szimulátorban, és sokszor volt itt a mérnökökkel is. Számomra ez jövőre sem lesz másképp.”

„Megpróbálom tenni a saját dolgom, de Jenson és én segíteni fogjuk majd Stoffelt, amennyire csak lehet, mert ő a jövő embere.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS