Alonso visszatért, és 128 körig meg sem állt! - F1VILÁG.HU

Alonso visszatért, és 128 körig meg sem állt!

Rendkívül szorgalmas volt első idei tesztnapján a Forma-1-be kétéves kihagyás után visszatérő Fernando Alonso.

A spanyol versenyző először próbálhatta ki csapata, az Alpine idei versenyautóját és összesen 128 kört tett meg a Bahreini Nagydíj helyszínéül is szolgáló versenypályán.

Alonso autóját délelőtt számos aerodinamikai mérőeszközzel szerelték fel, így gurult ki a pályára, majd a C2-es és C3-as gumikeverékekkel tett meg hosszabb-rövidebb etapokat.

 

Délutánra aztán javultak az időjárási körülmények, így Alonso néhány hosszabb etapot is megtehetett ugyanezekkel a gumikeverékekkel. A kétszeres világbajnok 1 perc 32,339 másodperces legjobb idejét a C2-es gumikkal futotta, és végül a 10. helyen zárta a napot.

„Sok kört megtettünk ma, követtük a tervezett programot, ez pedig jó. De még le kell ülnünk, ki kell elemeznünk mindent” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Az autó jónak tűnt ma, de még jobban ki kell ismernünk az új aerodinamikai csomagot. A keményebb keverékű gumikkal köröztünk ma, és holnap még dolgoznunk kell, szóval én és Esteban megpróbálunk még több adatot gyűjteni, és finomhangolni a teljes csomagot.”

Az utolsó tesztnap délelőttjén, vasárnap Esteban Ocon köröz majd az Alpine autójával, délután pedig Alonso zárja a csapat programját Bahreinben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Alonso visszatért, és 128 körig meg sem állt!
Komoly fejlesztésekkel vágnak vissza Alonsóék Kanadában
Nevetség tárgyává vált a Williams, a csapatfőnök az istálló védelmére kelt
Nem tervez Red Bull-motorokra váltani a McLaren
James Key lett a Sauber technikai igazgatója

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!