Alonsónak vannak elképzelései a jövőjéről - F1VILÁG.HU

Alonsónak vannak elképzelései a jövőjéről

HIRDETÉS

A McLaren Mercedes spanyol versenyzője, Fernando Alonso bár tudja, mit szeretne csinálni a jövőben, biztosra veszi, hogy bárhol is folytatja pályafutását, nem lesz egyszerű számára a 2008-as idény.

A McLaren Mercedes spanyol versenyzője, Fernando Alonso bár tudja, mit szeretne csinálni a jövőben, biztosra veszi, hogy bárhol is folytatja pályafutását, nem lesz egyszerű számára a 2008-as idény.

A spanyol bajnok jövője továbbra is tisztázatlan. A McLaren vezetése a szezonzáró Brazil Nagydíjat követően megerősítette, csak november közepén dönt jövő évi felállásáról, így addig is a spekulációké a terep.

Az elmúlt hónapokban számos csapattal szóba hozták Alonsót, ám maga az érintett egyelőre nem nyilatkozik jövőjéről.

A kétszeres világelső azonban elmondta, bármi is történjék vele a jövőben, biztos benne, hogy nem lesz egyszerű számára a 2008-as idény.

“Számos lehetőségem van, és még minden teljesen nyitott. Mindegyik variációt szem előtt tartjuk” – mondta Alonso a spanyol Telecino televízió csatornának adott nyilatkozatában. “Van egy elképzelésem, hogy mit szeretnék csinálni, azonban nem tudom, hogy az lehetséges lesz-e.”

“Azonban bármi is történjék, egy biztos, nehéz lesz a következő idény” – tette hozzá.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!