A mindössze 18 éves olasz pilóta Toto Wolff döntése nyomán érkezik a német istállóhoz, miután Hamilton úgy határozott, hogy 2025-től a Ferrarihoz szerződik. Antonelli a hatodik versenyző lesz, aki a Mercedes színeiben rajthoz áll, miután a csapat 2010-ben visszatért a Forma-1-be. Az olasz tehetség Michael Schumacher, Nico Rosberg, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és George Russell után kap lehetőséget az alakulatnál.
Antonelli az első újonc, aki lehetőséget kap a csapattól Karl Kling 1954-es bemutatkozása óta, eddigi kiemelkedő pályafutása miatt pedig már most sokan a „következő Max Verstappenként” emlegetik. A Mercedes versenyzője azonban tudatosan szeretné elkerülni az összehasonlításokat, és úgy érzi, önálló fejezetet fog nyitni a csapat történetében.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Először is, majd meglátjuk az első versenyen, hogy milyen érzéseim lesznek, milyen a tempóm, és hogyan tudok alkalmazkodni, de természetesen egy nagy lehetőségről van szó” — fogalmazott az ifjú versenyző. „De nem érzem úgy, hogy Lewis utódja lennék, inkább csak a következő Mercedes-versenyzőként tekintek magamra.”
HIRDETÉS
Az olasz tehetség tisztában van vele, hogy óriási felelősség egy olyan csapatnál versenyezni, amely hosszú éveken át meghatározó szereplője volt a Forma-1-nek, és ennek megfelelően igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségből.
„Ez egy hatalmas lehetőség számomra, és megpróbálom a lehető legjobban kihasználni.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Bár Antonelli már most ambiciózus célokat tűzött ki maga elé, azt is elismeri, hogy rendkívül nehéz dolga lesz a sportág legjobb pilótái ellen.
„A mentalitásom az, hogy megérkezem Ausztráliába, és megpróbálok győzni” – fogalmazott. „Ugyanakkor reálisnak is kell maradnom. A világ legjobb 19 pilótája ellen fogok versenyezni, szóval nem lesz könnyű.”
HIRDETÉS
„Csak arra koncentrálok, amit el kell végeznem. A lehető legjobb munkát akarom elvégezni, annyit tanulni, amennyit csak lehet, és meglátjuk, hogy hol végzünk.”
Antonelli szerint az első F1-es szezonjára való felkészülés kulcsa a napi szintű munka és az aprólékos felkészülés. Kiemelte, hogy nagy figyelmet fordít a versenymérnökével, Peter Bonningtonnal való együttműködésre is, aki korábban Lewis Hamilton mérnöke volt a Mercedesnél.
HIRDETÉS
„Csak a napi szintű munkára koncentrálok, arra a felkészülésre, amit a csapattal közösen kell elvégeznünk, és a versenymérnökömmel, Peter Bonningtonnal. Jól haladunk, és nagyon várom már az első versenyt.”
Nyitókép: Tóth Zsombor