Apja szerint Stroll idén a balszerencse áldozata - F1VILÁG.HU

Apja szerint Stroll idén a balszerencse áldozata

A balszerencse áldozatává vált az idei szezonban az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll – erről édesapja, a brit csapat tulajdonosa, Lawrence Stroll beszélt nemrég.

A kanadai pilóta kiábrándító teljesítményt nyújt idén: miközben csapattársa, Fernando Alonso hét dobogós eredményt is szerzett, és 183 ponttal a tabella 4. helyét foglalja el, addig Stroll mindössze 47 pontig jutott, és csupán a pontverseny 10. helyén áll.

A 24 esztendős versenyző ráadásul a nyári szünet óta képtelen volt a pontszerzésre, az elmúlt időszakban pedig arról kezdtek el találgatni, mit lép majd édesapja, a csapatot tulajdonló Lawrence Stroll a teljesítménye láttán.

Ő azonban azt mondja, fia gyenge szerepléséhez nagyban hozzájárul az, hogy elképesztő balszerencse sújtja idén.

„Lance hátrányból kezdte az évet, két csuklótöréssel versenyzett az első féltucat versenyen, ami nagy kihívást jelentett, de heroikus munkát végzett. És elképesztő, mennyi balszerencséje volt” – mondta a kanadai üzletember a Sky Sports televíziónak. „9 kiesése volt motorhiba miatt, vagy azért, mert a hátsó szárnya elromlott (a Japán Nagydíjon – a szerk.).”

„A versenyek felén semmi köze sem volt a dolognak a képességeihez, de sajnálatos módon egyszerűen rengeteg balszerencséje volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

forma-1 rajt 2024

MEGJELENT!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!