Aston Martin: Nem vehetjük készpénznek a dobogós eredményeket - F1VILÁG.HU

Aston Martin: Nem vehetjük készpénznek a dobogós eredményeket

Nem veszi készpénznek a dobogós eredményeket a Forma-1-ben az Aston Martin csapata, habár a brit istálló Fernando Alonso révén idén már négy 3. helyet is szerzett. Mike Krack csapatfőnök szerint fontos, hogy továbbra is két lábbal a földön járjanak.

A brit istálló tavaly a 7. helyen zárta a konstruktőri pontversenyt, idén viszont fantasztikus formában indította a szezont: Fernando Alonso Bahreinben, Szaúd-Arábiában, Ausztráliában és Miamiban is felállhatott a dobogóra, az Aston Martin pedig jelenleg a 2. helyet foglalja el a konstruktőri versenyben. Mindezt annak ellenére, hogy a csapat másik versenyzője, Lance Stroll egyáltalán nem nyújt ilyen kiemelkedő teljesítményt: a kanadai mindössze 27 pontot gyűjtött eddig, miközben Alonso 75-öt.

Mike Krack csapatfőnök szerint fontos, hogy az Aston Martin ne szálljon el a kezdeti sikerektől, hiszen rendkívül komoly ellenfelekkel állnak szemben, a Ferrari és a Mercedes pedig jelenleg egyáltalán nincs csúcsformában.

 

„Két lábbal a földön járunk, az F1-ben soha nem lehet normának, vagy egyértelműnek tekinteni a dobogót” – mondta a szakember arra a kérdésre, hogy az Aston Martin csapata kezd-e hozzászokni ahhoz, hogy rendre a pódiumon végez. „Rengeteg kemény munkába telik eljutni a dobogóra, és nagyon-nagyon erős és professzionális ellenfelek vannak a Forma-1-ben.”

„Ha pedig nem nyújtunk folyamatosan 100 százalékot minden tekintetben, akkor nincs dobogó.”

Ahelyett, hogy a Red Bullt üldözi, az Aston Martin inkább arra összpontosít, hogy megőrizze a 2. helyet a konstruktőri versenyben. Az istállónak nem lesz egyszerű dolga, hiszen 18 nagydíj van még hátra, a fejlesztési versenyben tehát tartaniuk kell a lépést az ellenfelekkel.

A Forma-1 mezőnyére nagy kihívások várnak az előttünk álló időszakban, hiszen három héten belül három versenyt rendeznek majd: a mezőny jövő héten Imolába, aztán Monte-Carlóba és Barcelonába látogat.

„Kemény lesz embernek és gépnek egyaránt, hiszen három versenyhétvége lesz egyhuzamban” – folytatta Krack. „Ott van középen Monaco, ami logisztikailag nagyon-nagyon nehéz. Mindenkinek lesznek újításai – nekünk is. Azt gondolom, ez is némi extra munkát jelent majd mindenkinek. Elég nagy kihívás vár ránk, de várjuk már.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Aston Martin: Nem vehetjük készpénznek a dobogós eredményeket
A Sauber-főnök még a 45 éves Alonsót is leszerződtetné
Aston Martin: Ki kell derítenünk, miért szenvedtünk a verseny elején
Főnöke szerint elképesztő, hogy Verstappen a telefoncsörgést is felismeri az autóban ülve
Russell is Schumachert méltatta Barcelonában

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!