Aston Martin: Vettel vérprofi, mindent belead a szezon végéig! - F1VILÁG.HU

Aston Martin: Vettel vérprofi, mindent belead a szezon végéig!

HIRDETÉS
Közvetlenül a Magyar Nagydíj előtt jelentette be Sebastian Vettel, hogy az idei szezont követően befejezi Forma-1-es pályafutását, az istálló teljesítményigazgatója, Tom McCullough azonban azt mondja, a német versenyző hozzáállása semmit sem változott az azóta eltelt hetekben.
Helmets, portrait, TS-Live, Hungaroring, GP2213a, F1, GP, Hungary
Sebastian Vettel, Aston Martin, in his cockpit

Vettel még 2007-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, a Red Bull csapatával pedig négy világbajnoki címet szerzett. Hat szezont töltött el a Ferrarinál, ahol a csúcsra nem sikerült újra felérnie, az elmúlt évben pedig átszerződött az Aston Martinhoz. Helyét jövőre Fernando Alonso veszi majd át, Vettel ugyanis búcsút int az F1-nek.

A 35 esztendős versenyző azzal indokolta döntését, szeretne több időt tölteni a családjával, a szezon végéig azonban teljes erőbedobással dolgozik, hogy mindenben segítse csapatát, az Aston Martint. Az istállónál pedig állítják, valóban így van, nem vett vissza a lendületből a német pilóta.

„Ő egy vérprofi, szóval nemmel válaszolnék erre” – mondta McCullough arra a kérdésre, hogy észrevett-e bármiféle változást Vettelen az elmúlt hat hétben. „Egy kicsit talán higgadtabb lett. De ez nem látszik a mérnöki értekezleten, és amikor vezeti az autót. Sebastian a munkát tekintve egy kicsit olyan, mint egy gép.”

„Nagyon megfontolt, nagyon erős a mérnöki oldalról, és rengeteg mindent hozott a csapathoz abban, hogy hogyan működjünk, és hogyan tekintsünk bizonyos dolgokra. Nagyon érdeklődő elme, de nagyon jól érti a csapat morális tekintetben történő felemelését is. Szóval nagyon öröm volt vele, és várom már a hátralévő néhány közös futamot.”

A Vettel helyére érkező Alonso a mezőny legidősebb tagja 41 évesen, McCullough azonban azt mondja, a spanyol igazán versenyképes még mindig, és látszik rajta, hogy szeretne jól szerepelni.

„Hétről hétre látjuk azt a munkát, ami az Alpine-nál végez” – magyarázta a szakember. „Nagyon várjuk már, hogy a csapatnál legyen, és látjuk azt is, hogy mit tanulhatunk vele, és hogyan tud segíteni bennünket abban, hogy előrébb jussunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!