Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját - F1VILÁG.HU

Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját

Távozik a Red Bull Forma-1-es csapatának mérnökigazgatója, Rob Marshall – jelentette be az osztrák istálló kedden. A szakember a McLarennél folytatja.

Marshall még 2016-ban csatlakozott a Red Bull Forma-1-es csapatához, korábban a Renault-nál tevékenykedett, ahol komoly szerepet vállalat abban, hogy a francia istálló 2005-ben megnyerte az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is. 

A Red Bullnál aztán kezdetben főtervezőként dolgozhatott, munkája pedig a 2009-es, RB5-ös kódjelű versenyautóval vált igazán gyümölcsözővé, mellyel az istálló első futamgyőzelmeit szerezte. Ezt követően kulcsszerepet vállalt a Red Bull sikereiben a Vettel-érában. 2016-ban aztán egy szélesebb körű feladatot kapott a csapatnál főmérnökként.

A Red Bull közleményével egyidőben a McLaren is kommünikét juttatott el szerkesztőségünkhöz, ebben a wokingiak bejelentették, Rob Marshall náluk folytatja pályafutását. A szakember 2024. január 1-jén kezdi meg a munkát a brit csapatnál technikai igazgatóként. A McLarennél Peter Prodromou és a Ferraritól érkező David Sanchez munkáját segíti majd, közvetlen felettese pedig Andrea Stella lesz.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!