Átszervezhetik a versenyhétvégéket a Forma-1-ben - F1VILÁG.HU

Átszervezhetik a versenyhétvégéket a Forma-1-ben

HIRDETÉS

A csapatvezetők a múlt hétvégén hosszasan tanácskoztak arról, miként lehetne a nézők számára még vonzóbbá tenni a sportágat a jövőben, sőt az is felmerült, hogy kétnaposra kurtítják a versenyhétvégéket.



A forma-1-es csapatok vezetői a múlt hétvégén hosszasan tanácskoztak arról, miként lehetne a nézők számára még vonzóbbá és látványosabbá tenni a sportágat a jövőben, sőt annak a lehetősége is felmerült, hogy kétnaposra kurtítják a versenyhétvégéket.

Bár a versenyzőknek nem lenne különösebb bajuk azzal, hogy a verseny napjára, délelőttre kerülne az időmérő – ahogy az a hétvégén, a rossz időjárás miatt volt Japánban – a csatvezetők többsége nem favorizálja a versenyhétvégék lerövidítését, ahogy a futamok szervezői sem, akiknek a pénteki bevételekre is szükségük van.

„Úgy gondolom, a kétnapos program jól működött a nehéz körülmények között Japánban, de véleményem szerint amit meg kellene vizsgálnunk, hogy miként tudnánk összetömöríteni a pénteki napot” – mondta a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner.

„Talán a gépátvételt át kellene tennünk péntekre, és azt is meg kellene vizsgálnunk, miként szervezzük meg a pénteki napot. Személy szerint én jobban szeretném, ha az időmérő szombaton, a verseny pedig vasárnap lenne.”

„Biztos vagyok abban, hogy a pénteki napból többet ki lehetne hozni. Semmi értelme nincsen annak, hogy a csapatok már a versenyhétvégék előtti szerdán a pályára érkezzenek. Éppen ezért át kellene tennünk a gépátvételt péntekre, vagy a fiatal pilóták számára ösztönző programokat kellene szerveznünk.”

„Ezek mind olyan dolgok, amiket a kereskedelmi jogtulajdonosokkal, és az FIA illetékeseivel át kellene beszélnünk.”

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a következőkkel folytatta: „Nagyon érdekes lenne megtudni, hogy mi volt az emberek, illetve a televíziónézők reakciója a hétvégén történtekre.”

„Azonban azt gondolom, egy kicsit sűrű volt a vasárnap, hatalmas volt az adrenalin, a szerelőknek egy perc pihenőjük sem volt, folyamatosan ment a munka, óriási volt a nyomás mindenkin, hiszen egy furcsa, szokatlan helyzet állt elő.”

Hirdetés

„Ha pedig problémád lett volna az autóval, vagy egy baleset történik az időmérőn, akkor igen nehéz helyzetben találtuk volna magunkat, sőt még az sem kizárt, hogy nem készültünk volna el időben, és veszélybe került volna az indulásunk a versenyen, ami végzetes lett volna.”

A Sauber istálló ügyvezetője, Monisha Kaltenborn megerősítette, hogy valóban beszéltek a kétnapos versenyhétvégék lehetőségéről, azonban azt a legtöbben elvetették, így nem valószínű, hogy a jövőben egy nappal megkurtítják a hétvégéket.

„A csapatmenedzserek beszéltek a kétnapos hétvége lehetőségéről, de nem gondolják, hogy ez meg fog történni” – mondta. „Nem akartjuk már növelni a versenyek számát, jövőre 20 futamunk lesz, ami a maximum, mert a dolgozók így is túl vannak hajszolva.”

„A létszámot a költségek csökkentése érdekében mindenki csökkentette, vannak bizonyos megszorítások, de valamit akkor is csinálnunk kell a versenyhétvégékkel, hogy vonzóbbá tegyük azokat a jövőben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!