Költségplafon-ügy

Az Alpine szerint Alonso lelkiismeretesen fog versenyezni

Bár az Alpine Forma-1-es istállója és Fernando Alonso a közelmúltban váratlanul „szakított” egymással, a közös szerződésük érdekében még kilenc versenyt kell együtt teljesíteniük. A csapatvezető szerint minden rendben lesz közöttük.

Zűrös időszakot él meg a hetekben az Alpine Forma-1-es istállója, ami nem elég, hogy elveszítette kétszeres világbajnokát, Fernando Alonsót, vélhetően az utódjaként kihirdetett Oscar Piastrival sem tud majd rajthoz állni a 2023-as szezonban. Az Alonso átigazolásával kialakult zűrös helyzetet tovább bonyolítja, hogy a csapatra és a pilótára a szerződésük értelmében még kilenc közös versenyhétvége vár, így majd csak november végén tudnak búcsút inteni egymásnak. Egy ilyen szituáció sok konfliktus melegágya lehet, de Otmar Szafnauer csapatfőnök szerint Alonso elég profi ahhoz, hogy a versenyeken továbbra is a közös célok érdekében cselekedjen.

Egyáltalán nem aggódom a szezon hátralévő része miatt. A céljaink egyértelműek: minimum a negyedik helyen akarunk végezni a konstruktőri bajnokságon. Úgy gondolom, a harmadik túl távoli. Ezt Fernando is tudja. Ő egy profi. Egy versenyző. Mindannyian tudjuk, hogy a legjobbra törekszik, amint felveszi a bukósisakját. Az autóban ülve egyetlen dolgon jár az esze: hogy minél magasabb pozícióban végezzen a futamon és a bajnokságban. Még mindig ez hajtja. Ezért van itt. Én ugyanilyen vagyok.”

Hirdetés
 

Szafnauer szerint az Alpine idei autója a szezon előrehaladtával egyre versenyképesebb lesz, ami további motivációval szolgálhat Alonso számára.

„Abszolút a lehető legjobbra törekszem. A fejlesztéseink gyorsan érkeznek, különösen idén. Spában is fejlesztünk az autón, és év végéig folyamatosan javítani fogunk rajta. Ezt Fernando is tudja. Ugyanolyan keményen fog dolgozni, mint Esteban [Ocon], efelől semmi kétségem.”

Szafnauer szerint túl korai lenne megmondani, jövőre Alonso hogyan fog teljesíteni az Aston Martin színeiben, Lance Stroll csapattársaként.

„Nagyszerű pilótáról van szó, az egyik legjobbról, akivel valaha dolgoztam. Még mindig nagyon magas szinten teljesít. Még mindig gyors, és nehéz körülmények között, amikor igazán számít a versenyzői tudás, pedig még annál is jobb. Ha ez még három éven keresztül így folytatódik, akkor gratulálok az Astonnak és Fernandónak. Azt nem tudom, mikor fog elhalványulni, ezt nem lehet megjósolni. Meglátjuk, mi fog történni” – fogalmazott a csapatvezető.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Az Alpine szerint Alonso lelkiismeretesen fog versenyezni
Ekkor lesz az F1-es időmérő Japánban, ne maradj le!
Vettel második hazai versenyeként éli meg a Japán Nagydíjat
Alonso egy „furcsa” napon végzett az első helyen Japánban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!