Friss hírek

Az Aston Martin biztosan nem épít saját F1-es motort

Nem fog saját Forma-1-es motort építeni az Aston Martin, pedig a nemzetközi sajtóban felmerült, hogy a brit istálló a Porschéval is szövetségre léphet a jövőben.

A Forma-1-ben 2026-ban változnak meg a motorokra vonatkozó előírások, hónapokkal ezelőtt pedig már bejelentették, hogy az Audi új gyártóként megérkezik majd a száguldó cirkuszba – azóta az is kiderült, a német gyártó a Sauberrel lép majd szövetségre.

Kezdetben arról lehetett hallani, a Porsche a Red Bull Racinggel működik majd együtt a jövőben, az egyeztetések azonban végül nem jutottak eredményre, így az energiaital-gyárosok önálló motorgyártóként regisztráltak 2026-ra. A Porsche viszont továbbra is érdeklődik az F1 iránt, német sajtóhírek szerint viszont az is biztos, hogy az Aston Martinnal sem fognak szövetséget kötni. A brit gyártó ugyanis úgy döntött, nem fog saját erőforrást építeni, inkább használja tovább a Mercedes-motorjait.

Hirdetés
 

„Kiértékeltük a szükséges erőforrásokat, illetve a helyzetünket a következő évekre vonatkozóan, és úgy döntöttünk, hogy nagyon-nagyon elégedettek vagyunk a mostani motorbeszállítónkkal” – fogalmazott Mike Krack csapatfőnök. „Szóval úgy döntöttünk, nem járjuk azt a bizonyos utat.”

A csapat jövőre a Lance Stroll – Fernando Alonso kettőssel vág neki az F1-es bajnokság küzdelmeinek, utóbbi versenyző pedig múlt héten először vezette az istálló autóját Abu Dhabiban. A spanyol elárulta, lenyűgözte őt a Mercedes motor megbízhatósága.

„Amikor mondták, hány kilométer van a motorban, egy kicsit aggódtam. Azt mondtam, nem ilyen nagy számokhoz vagyok szokva!” – fogalmazott. „De a motor határozottan kiemelkedő.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!