Az Aston Martint nem hátráltatják a Mercedestől kapott alkatrészek - F1VILÁG.HU

Az Aston Martint nem hátráltatják a Mercedestől kapott alkatrészek

Semmiben sem hátráltatja az Aston Martin Forma-1-es csapatát az, hogy számos alkatrészt a Mercedestől vásárolnak – erről beszélt az istálló technikai igazgatója, Dan Fallows.

Az Aston Martin az erőforrás mellett a váltót, a komplett hátsó felfüggesztést, illetve több további, úgynevezett „nem listázott” alkatrészt a német istállótól vásárol meg évek óta, ahogyan arra a Forma-1 technikai szabályai lehetőséget biztosítanak.

Miközben a silverstone-i gárda nagy előrelépéseket tett az idei évre, és a bajnokság első versenyein a Red Bull legfőbb kihívójává lépett elő, addig a Mercedes vesszőfutása 2023-ban tovább folytatódik. Joggal merül tehát fel a kérdés, nem járna-e jobban az Aston Martin, ha saját magának tervezné meg a kérdéses alkatrészeket?

 

A brit csapat technikai igazgatója, Dan Fallows azt mondja, egyelőre semmi kifogásuk nincs a Mercedes által szállított elemek minőségével kapcsolatban.

„Elégedettek vagyunk azzal, amit kapunk. Nyilván megkapjuk a váltót, a hátsó felfüggesztést, illetve az erőforrásokat is” – idézi a szakember szavait a RacingNews365.com című internetes portál. „Mi mérnökök nyilván azon keretek között dolgozunk, amik vannak, de eddig semmi okot nem látok arra, hogy azt kívánjuk, bárcsak lenne más is azon kívül, amiket a rendelkezésünkre bocsátanak.”

„Nem gondolom azt, hogy bármi, amit a Mercedestől kapunk, korlátozza a teljesítményünket. Hogy ezek közül bármi is megakadályoz bennünket abban, hogy elérjük azokat a célokat, amiket el akarunk érni? Nem, egyáltalán nem. Szóval szerintem elégedettek lehetünk a partnerséggel.”

Fallows tavaly áprilisban csatlakozott az Aston Martinhoz, miután 16 évet töltött el a Red Bullnál, ahol Adrian Newey szárnyai alatt dolgozhatott. Azt mondja, nagyban megkönnyíti a dolgát az, hogy nem kell a Mercedestől kapott alkatrészek minősége miatt aggódni.

„Egy éve vagyok a csapatnál, és nagyszerű fejlődést értünk el, arra fókuszálunk, amit igyekszünk megtenni idén. Véleményem szerint a következő év szempontjából az erőforrás és a váltó olyasvalami, amivel igazán elégedettek vagyunk. Sok szempontból igazán örömteli, hogy nem kell emiatt aggódnom. Jelenleg meglehetősen a rövid távú célokra fókuszálunk, és aztán persze arra, hogy mit tudunk elérni 2024-ben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Az Aston Martint nem hátráltatják a Mercedestől kapott alkatrészek
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!