Az élre törne a Williams csapata - F1VILÁG.HU

Az élre törne a Williams csapata

HIRDETÉS

Az élmezőnyt célozza meg 2011-ben a Williams alakulata – ezt a csapat névadó tulajdonosa, Frank Williams, valamint a technikai igazgató, Sam Michael árulta el, miután hivatalosan is bemutatták az új, FW33-as konstrukciót a nagyközönségnek.


Az élmezőnyt célozza meg 2011-ben a Williams alakulata – ezt a csapat névadó tulajdonosa, Frank Williams, valamint a technikai igazgató, Sam Michael árulta el, miután hivatalosan is bemutatták az új, FW33-as konstrukciót a nagyközönségnek.

Sir Frank Williams elmondta, sokat várnak az új konstrukciótól, noha tisztában vannak azzal, hogy nem lesz könnyű felvenni a versenyt a Red Bull Racinggel, a Ferrarival, vagy éppen a McLaren-Mercedes alakulatával.

„A célunk az, hogy visszatérjünk a rajtrács elejére. Tudjuk, hogy ez nem lesz könnyű, de reméljük, hogy az új autónak köszönhetően közelebb kerülhetünk a élmezőnyhöz, mint 2010-ben” – mondta Frank Williams.

„Csapatként ugyanolyan ambiciózusak vagyunk, mint bármikor a múltban.”

Sam Michael, technikai igazgató hozzátette, egyelőre bátor dolog lenne jóslatokba bocsátkozni, ám úgy érzik, jó autót építettek a tél során, és úgy aerodinamikai, mint mechanikai téren sikerült előrelépéseket tenniük.

„Amíg nem kezdjük el a teszteket, nem tudjuk megmondani, hogy is állunk riválisainkhoz képest, de optimisták vagyunk” – mondta a szakember.

„Úgy véljük, ez egy jó autó, de néhány hét múlva már tisztább képet kaphatunk. Az új autó tervezése meglehetősen simán ment. Fejlesztettünk a mechanikai –és aerodinamikai részlegek közti kommunikáción. Ez lehetővé tette számunkra, hogy optimalizáljuk az autó ezen két területére szánt időt.”

A csapat versenyzői az idei évben Rubens Barrichello és Pastor Maldonado lesznek: előbbi versenyző ma, Valenciában rögtön pályára is viszi az új konstrukciót.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!