Az első vázlatok a jövő évi Ferrariról - fotókkal - F1VILÁG.HU

Az első vázlatok a jövő évi Ferrariról – fotókkal

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Bár a hivatalos bemutatóra január közepéig, végéig még biztosan várni kell, az általában jól értesült spanyol Marca c. sportújság egyik szakértője arra vállalkozott, hogy papírra veti a Ferrari vadonatúj versenygépének skicceit.


Bár a hivatalos bemutatóra január közepéig, végéig még biztosan várni kell, az általában jól értesült spanyol Marca c. sportújság egyik szakértője arra vállalkozott, hogy papírra veti a Ferrari vadonatúj versenygépének skicceit.

A spanyol lap által F11-nek keresztelt versenygép számos ponton eltér elődjétől, sőt a hátsó része néhány igen érdekes megoldást tartalmaz, ahogy az jól látható a Facebook oldalunkra feltöltött képgalériában.

Az autó első része nem sokat fog változni – legalábbis a Marca elképzelése szerint – egy kicsit talán magasabb lesz az orrkúp, a Red Bull-féle V alak megmarad, azonban az autó középső illetve hátsó részén több változást is tapasztalhatunk majd.

Az oldalszekrény szélesebb lesz, a hibrid rendszer (KERS) érkezése miatt, hiszen kell a hely valamint a hűtés az eszköznek, így az oldalsó légbeömlő is nagyobb lesz, mint korábban volt.

Az F11-es modell tengelytávja valamivel kisebb lesz, mint elődjéé volt, marad a hátsó felfüggesztés előtt kivezetett (Red Bull-féle) kipufogó, ám a legszembetűnőbb újítás a cápauszony-szerű motorborításon vehető észre, ami egy extra terelőlemezt kap.

Mindez azonban csak egy merész elképzelés, és bár a Marca azt állítja, hogy a grafikus figyelembe vette a jövő évi szabályokat, ez véleményünk szerint nem teljesen így van.

Néhány apró hiba, a teljeség igénye nélkül: az első felnik belseje továbbra is tartalmazza azokat a formázott elemeket, amik a jövő évtől már nem engedélyezettek; a cápauszony-szerű motorborítás eléri a hátsó szárnyat, ami szintén tilos 2011-től; a kipufogócsonkokra is szigorúbb szabályok vonatkoznak; és a hosszított motorborításon látható horizontális légterelő sem feltétlenül elégíti ki a szabályokat.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!