Friss hírek

Az elveszett Hamilton-videó nyomában

Az követően, hogy a szövetség vizsgálatot indított Hamilton ellen, a FOM (Formula One Management) töröltette azt a felvételt a Youtube-ról, mely egyesek szerint egyértelműen bizonyítja, hogy a brit versenyző okolható Webber és Vettel balesetéért.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Webber-Vettel balesetet hivatalosan nem rögzítették, azonban egy a nézőtéren ülő szurkoló videofelvétele alapján, melyet feltöltött a Youtube-ra, egyértelműen látszik, hogy Hamilton hirtelen lelassult, kitért jobbra, mely miatt Webbernek indokolatlanul nagyot kellett fékeznie, amire már nem tudott időben reagálni Vettel.

A történetnek ugyan még nincs vége, és belső információk szerint Hamiltonnak péntek délelőtt lesz jelenése a sportfelügyelők előtt, a FOM – ahogy azt már megszokhattuk tőle – töröltette az ominózus felvételt a világhálóról.

Hirdetés
 
A szemfüles felhasználók azonban már rég lementették a felvételt, így más címmel még mindig megtalálható a mindössze 18 másodperces klip a Google birtokában lévő videó megosztó portálon.

Az ominózus amatőr felvétel a Youtube-ról:

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!