Az F1 a fiatal rajongókat célozza meg a sprintversenyekkel - F1VILÁG.HU

Az F1 a fiatal rajongókat célozza meg a sprintversenyekkel

A fiatalabb rajongókat kívánja megfogni a Forma-1 az idei sprintversenyekkel – mondja a száguldó cirkusz sportigazgatója, Ross Brawn.

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, idén három versenyhelyszínen is rövid sprintfutamok váltják majd a szombati időmérőket, ezek végeredménye határozza aztán meg a vasárnapi verseny rajtsorrendjét.

Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója a minap egy interjúban elárulta, „évek óta szeretnék már kipróbálni a sprintfutamos formátumot”, leginkább azért, mert úgy vélik, az népszerű lehet a fiatalok körében.

 

„Ez egy olyan formátum, amit ki akarunk próbálni” – mondta Brawn. „A dolgok változnak, az emberek pedig nem feltétlenül akarnak kétórás versenyeket nézni vasárnap délután. Lehet, hogy úgy találjuk, hogy a rövidebb formátum jobban tetszik nekik.”

„Persze nem akarjuk elzavarni lojális szurkolóinkat, akik tényleg a magját képezik a sportnak. Szóval találhatunk-e kombinációt? Ezt próbáljuk most ki. Úgyhogy lesz három ilyen versenyünk idén. Megnézzük a dolgokat, és aztán eldöntjük, mi a következő lépés a jövő szempontjából.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!