Friss hírek

Az F1-es világbajnok szerint Schumacher megérdemelne egy helyet a mezőnyben

Az 1978-as év Forma-1-es világbajnoka, Mario Andretti szerint Mick Schumachernek lesz még lehetősége arra, hogy a száguldó cirkuszban versenyezzen, elmondása szerint ugyanis „az olyan tehetségek”, mint ő, nem tűnnek csak úgy el.

Schumacher 2021-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Haas színeiben, az amerikai istálló viszont második szezonját követően nem hosszabbította meg szerződését, helyére pedig Nico Hülkenberget ülteti a 2023-as idényre. Schumachernek így nem maradt helye a mezőnyben, ám nem távolodik el a királykategóriától: a Mercedes tartalékosaként folytatja a munkát azzal a céllal, hogy jövőre újra a Forma-1-ben versenyezzen.

Mario Andretti szerint Schumacher megérdemelné, hogy újabb lehetőséget kapjon, és szerinte lesz is még esélye arra, hogy visszakerüljön a mezőnybe.

„Meggyőződésem, hogy valaki lecsap majd rá. Az ilyen tehetségek nem tűnnek el” – mondta Andretti a német RTL-nek nyilatkozva. „Úgy gondolom, Mick óriásit fejlődött, főleg az elmúlt idényben. Ez nem is kérdés. És ez nyilvánvaló volt a teljesítménye alapján is.”

Andretti beszélt arról is, természetesen egyetért azzal, hogy vezetékneve komoly elvárásokat támaszt a német pilótával szemben, ugyanakkor úgy látja, a „Schumacher név minden téren előnyt jelent” számára.

„Azt gondolom, nagyon büszkén viselte, ez nem is kétséges.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!