Friss hírek

Az FIA augusztus végén tart szemlét Indiában

Augusztus végén tart szemlét az idén debütáló Indiai Nagydíj helyszínén a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).


Augusztus végén tart szemlét az idén debütáló Indiai Nagydíj helyszínén a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

Az Új-Delhi közelében megvalósuló létesítmény először ad otthont forma-1-es versenynek – október 30-án tartják ugyanis az Indiai Nagydíjat.

Helyi lapértesülések szerint a sportot irányító testület technikai delegáltja, Charlie Whiting augusztus végén a helyszínre utazik, így a versenypálya homologizációjára akár már szeptember első napján sor kerülhet.

„Kéthetente jelentéseket küldünk az FIA-nak az aktuális helyzetről és nagyon elégedettek a fejlődéssel” – mondta az indiai motorsport klub elnöke, Vicky Chandhok.

„A végleges vizsgálat valójában augusztus első hetére volt ütemezve, és a pálya készen is állt. Whiting viszont megerősítette, hogy csak augusztus 31-én fog Új-Delhibe érkezni.

A bokszutca, a lelátók, a vendéglátó egységek, valamint a médiaközpont állítólag teljes egészében elkészült, míg a végső aszfaltréteget szeptember közepén fektetik le a beruházók.

„A pálya alapja készen áll, a kerékvetők, illetve az ún. „techpro” gumifalak már a helyükön vannak” – tette hozzá Chandhok.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!