Friss hírek

Az FIA betiltotta a Mercedes trükkös szárnymegoldását

Formálisan is betiltotta a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azt a szárnymegoldást, mellyel a Mercedes Forma-1-es csapata próbálkozott a 2022-es Amerikai Nagydíjon.

A német istálló az austini hétvégén idei utolsó fejlesztési csomagját vetette be, melynek egyik eleme volt az az első szárny, mely igencsak felkeltette a riválisok figyelmét, és melynek legalitása megkérdőjeleződött a versenyhétvége során. A csapat végül nem használta az újítást Amerikában, ennek azonban csupán az volt az oka, hogy egyetlen darab készült belőle – ha tehát megsérült volna az időmérőn, csak egy másik specifikációra tudták volna kicserélni, ami rajtbüntetést eredményezett volna.

Maga a szárny egy könnyebb konstrukció volt, mint amit a csapat addig használt, a német istálló autója állítólag mintegy 4 kg-mal lett könnyebb az új fejlesztési csomagnak hála, ami igencsak komoly előrelépésnek számított. Az új első szárny viszont főleg azért keltette fel a riválisok figyelmét, mert a legfelső és a középső szárnyelemet meglehetősen szokatlan módon csatlakoztatták egymáshoz. Az öt csatlakozónak extra szerepe van, a csapat ezt az FIA-nak még Austinban kiküldött dokumentumban sem leplezte: azok mérsékelni tudják a gumik forgása közben oldalra kivetett alacsony sebességű levegő káros hatását, tehát aerodinamikai szereppel bírnak.

Hirdetés
 

Ezzel együtt viszont a kerekek külső oldalán megnő a turbulencia, ami miatt az úgynevezett „piszkos levegő” is erőteljesebben jelen van az autó mögött – ez pedig teljesen szembe megy az idei technikai előírásokkal, melyeket azért alkottak meg, hogy a versenyautók könnyebben tudják követni egymást.

Kezdetben az FIA szabályosnak minősítette az új első szárnyat, hiszen a Mercedes – ahogy az ilyenkor lenni szokott – folyamatosan tájékoztatta a szövetséget a fejlesztés állapotáról, és benyújtotta a tervrajzokat. A csapat viszont végül elvégzett bizonyos módosításokat az elemen, így Mexikóban már egy némiképp átalakított megoldást vitt pályára.

Az FIA végül nemrég erősítette meg, módosít a technikai szabályokon, így a fent említett csatlakozóelemekre egyértelmű regulák vonatkoznak, tehát lényegében betiltják a Mercedes trükkjének alkalmazását 2023-ban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!