Az FIA egyelőre nem lát problémát a Red Bull és az AlphaTauri együttműködésében - F1VILÁG.HU

Az FIA egyelőre nem lát problémát a Red Bull és az AlphaTauri együttműködésében

HIRDETÉS
Nem lát problémát a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) abban, hogy 2024-től szorosabbra fűzi együttműködését testvércsapatával a Red Bull Racing.

Az energiaital-gyárosok kiscsapata, az AlphaTauri a következő idényt már új néven kezdi meg, nem ez lesz azonban az egyetlen változás az istálló életében, hiszen Franz Tost csapatfőnök helyét a Ferraritól érkező Laurent Mekies veszi át, emellett pedig a faenzai csapat szorosabbra fűzi majd együttműködését a Red Bull-lal — természetesen a szabályok keretein belül.

Mindez azt jelenti, hogy az olasz istálló a lehető legtöbb alkatrészt megkapja majd a Red Bulltól, az együttműködéstől pedig azt remélik az AlphaTaurinál, hogy sikerül jelentős előrelépéseket tenniük.

A pletykák szerint a Red Bull két csapatának szorosabb viszonya nem feltétlenül tetszik minden rivális csapatnak, egyesek állítólag azt szeretnék, ha a jövőben változnának az efféle együttműködésekre vonatkozó szabályok. Az FIA együléses versenysorozatokkal foglalkozó divíziójának vezetője, Nikolas Tombazis mindazonáltal azt mondja, egyelőre semmi kivetnivalót nem látnak a két csapat partnerségében.

„Nem csupán ezen két csapat kapcsán kérdés ez, hanem más csapatpárok esetén is” — idézi a szakember szavait a német Motorsport-Total.com. „Úgy hisszük, hogy az AlphaTauri teljesen más aerodinamikai megoldásokkal rendelkezik, mint a másik istálló, és nem gondoljuk úgy, hogy van bármiféle bizonyíték a közvetlen együttműködésre.”

„Az világos, hogy keményen dolgoznak, és előrelépést tudtak tenni. De nem hiszem, hogy ez a kollaborációnak köszönhető.”

Tombazis azt mondja, a csapatoknak természetesen alaposan a körmükre néznek továbbra is, még ha ez nem is könnyű feladat.

„Az egyik legnehezebb aspektusa a monitorozásnak a kooperáció, és annak biztosítása, hogy ez nem történik meg. Ellenőriznünk kell az ilyet, és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy minden csapat megfelelően el van szeparálódva, és így tovább. Hamarosan további iránymutatásokat teszünk közzé, hogy több információt nyújtsunk a csapatoknak arról, hogy miképp tudnak meggyőzni minket azzal kapcsolatban, hogy semmi ilyesmi nem történik.”

„Nem becsüljük alá a kihívást, ez az egyik legnagyobb nehézség, amivel szembe kell néznünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!