Az Orosz Nagydíjnak helyet adó versenypálya egy héten belül megkaphatja a végső zöld jelzést az FIA-tól, miután közel járnak ahhoz, hogy minden előkészületi munkálatot befejezzenek.
Az Orosz Nagydíjnak helyet adó versenypálya egy héten belül megkaphatja a végső zöld jelzést az FIA-tól, miután közel járnak ahhoz, hogy minden előkészületi munkálatot befejezzenek.
A politikai helyzet, illetve a nemrég lelőtt MH17-es utasszállító miatt számos olyan hír látott napvilágot az elmúlt hetekben, melyek szerint veszélybe kerülhet az első futam.
Az Orosz Nagydíj főnöke, Sergej Vorobyov azonban a RIA Novosti hírügynökségnek elmondta, hogy az FIA delegátusa jövő kedden bejárja a pályát és ha mindent rendben talál, megadja a végső zöld jelzést.
„Ahogy látják, az utolsó kozmetikai munkáktól – mint a festés, a takarítás, az épületek beüzemelése – eltekintve, minden készen áll a mezőny fogadására” – mondta a szakember.
„Augusztus 19-én az FIA ellátogat a pályára, hogy megvizsgálja, elfogadhatóak-e az állapotok az F1 fogadására.”
A 2014-es Orosz Nagydíj október 12-én kerül megrendezésre.