Az FIA meg sem vizsgálta a Racing Point megóvott alkatrészeit - F1VILÁG.HU

Az FIA meg sem vizsgálta a Racing Point megóvott alkatrészeit

HIRDETÉS
Hiába látogatott el februárban a csapat silverstone-i gyárába, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) meg sem vizsgálta a Racing Point által használt fékcsatornákat, melyek ellen a Renault óvást nyújtott be a múlt hétvégi Stájer Nagydíjat követően.
Lance Stroll, Racing Point RP20, leads Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance Valtteri Bottas Mercedes

A Racing Point csapatát már a téli tesztek során rengeteg kritika érte azért, mert autója kísértetiesen hasonlít a Mercedes tavalyi, világbajnok modelljére – a két csapat ráadásul szoros technikai partnerségben áll.

A Renault már akkor kilátásba helyezett egy óvást, amit végül a szezon második versenye után tett meg. Ezt a versenybíróság megvizsgálta, és végül elfogadhatónak találta, az ügy tehát ennek megfelelően folytatódik, méghozzá a Renault, a Racing Point és a Mercedes technikai szakembereinek bevonásával.

A stewardok emellett arra utasították a Mercedes Forma-1-es csapatát, hogy bocsássa rendelkezésükre a tavalyi idényben használt első- és hátsó fékcsatornáik tervrajzait, miközben a Racing Point ugyanezen alkatrészeit még Spielbergben lefoglalták.

Pedig a silverstone-i istálló szerint teljes mértékben szabályos az autójuk, erről az FIA is meggyőződhetett, amikor még az idény előtt ellátogatott a csapat angliai központjába. Csakhogy most kiderült, a szövetség a kérdéses alkatrészeket meg sem vizsgálta akkor!

„Februárban jöttek hangok bizonyos csapatoktól, és úgy döntöttünk, hogy megvizsgáljuk az ügyet még Ausztrália előtt – el is mentünk a Racing Point gyárába” – mondta a Hungaroringen az FIA technikai főnöke, Nikolas Tombazis.

„Elsősorban az autó többi részére fókuszáltunk, nem a fékcsatornákra – sajnos vagy nem sajnos. Az autó többi része rendkívül hasonló, ugyanakkor ezen elemek tavaly és idén is listázott alkatrészek voltak, szóval nem volt semmiféle kifogás.”

„Ha a versenyautó egyéb részeiről valahogy CAD-információkat szereztek volna, az nyilvánvalóan illegális lett volna. És valójában mind a Mercedes, mind a Racing Point számára nagyon súlyos következményekkel járt volna.”

„Amikor tehát ellátogattunk oda, megvizsgáltuk az ügyet, alapvetően az autó többi részét. Arra jutottunk, hogy nagyon valószínű az, amit a Racing Point állított, hogy fotók alapján dolgoztak a mérnökeik.”

„Sőt, meg is mutatták nekünk, hogyan csinálták mindezt, és elégedettek voltunk ezzel a folyamattal.”

Hirdetés

„A téli ügy során tehát nem mentünk bele olyan részletekbe, mint a fékcsatornák – akár helyesen, akár nem. Nem mondom azt, hogy ez feltétlenül jó dolog volt, utólag belegondolva talán mélyebben is megvizsgálhattuk volna, de az autó egészét néztük, és azokat az elemeket, melyek tradicionálisan listázott elemnek számítanak.”

A szóban forgó fékcsatornákkal kapcsolatban Tombazis kifejtette: „Természetesen van véleményünk ezekről a fékcsatornákról, és egyeztetünk is róluk házon belül, mivel nagyon kényes jogi és szabályozási kérdésekkel kell foglalkoznunk.”

„De a Renault óvása kifejezetten a dolog leginkább komplikáltabb részére fókuszál. Az első szárny, az orrkúp, a diffúzor – fogalmazzunk úgy, hogy – relatíve könnyű ügy lenne, és mi ezekre összpontosítottunk februárban és márciusban.”

„Ha arra jutnánk például, hogy információkat kaptak a diffúzorral kapcsolatban, akkor a Mercedes és a Racing Point is nagyon nagy bajba kerülne.”

Az FIA szabályai szerint a listázott alkatrészeket minden csapatnak saját magának kell megterveznie, azokat nem szerezheti be egy másik istállótól.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!