Az FIA megemeli az autók minimum súlyhatárát - F1VILÁG.HU

Az FIA megemeli az autók minimum súlyhatárát

HIRDETÉS

Az FIA csütörtökön megerősítette, hogy a csapatok kérésére, megemeli az autók minimális súlyhatárát a 2010-es idénytől az F1-ben. Az új limit 620 kg lesz, ami a jelenlegi 605 kg-nál 15 kg-mal több.

Az FIA csütörtökön megerősítette, hogy a csapatok kérésére, megemeli az autók minimális súlyhatárát a 2010-es idénytől az F1-ben. Az új limit 620 kg lesz, ami a jelenlegi 605 kg-nál 15 kg-mal több.

Miközben az idei évben számos új szabályt és elemet vezettek be, melyek – különösen a kinetikus energiatároló rendszer (KERS) – kihatással voltak az autók tömegére, a minimum súlyhatár érintetlenül maradt, ami miatt jogosan ki voltak akadva a csapatok.

A nehezebb versenyzők ugyanis hátrányba kerültek, mert a regeneratív rendszer beszerelésével, jóval kevesebb “helyük” maradt a ballaszt súlyok elhelyezésére, mint könnyebb ellenfeleiknek.

Ezért fordulhatott elő az, hogy az első három versenyen a BMW Sauber csak Nick Heidfeld autójába építette be a KERS-t, a nála jóval magasabb és “termetesebb” Robert Kubica pedig az eszköz nélkül volt kénytelen pályára gördülni.

Azonban ez nem csak a német-svájci alakulatnál okoz nehézséget, többen elkezdték már fejleszteni könnyített karosszériájukat, mellyel a nagyobbaknak is lehetőségük lesz használni az energiatároló-, és visszanyerő rendszert a szezon hátralévő részében.

Azonban a jövő évtől ezzel már nem lehet probléma, miután az FIA megerősítette, 605 kg-ról 620 kg-ra megemeli az autók minimum súlyhatárát 2010-től.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!