Friss hírek

Az FIA mérges, és tagadja Briatore vádjait

Az FIA közleményben fejezte ki nemtetszését amiatt, hogy újabb bizalmas dokumentumok szivárogtak ki, ezúttal a Flavio Briatore által a bíróságnak beadott fellebbezés kapcsán. A szövetség tagadja Briatore vádjait.

Az FIA közleményben fejezte ki nemtetszését amiatt, hogy újabb bizalmas dokumentumok szivárogtak ki, ezúttal a Flavio Briatore által a bíróságnak beadott fellebbezés kapcsán. A szövetség tagadja Briatore vádjait.

Az irányító testület az elmúlt hónapokban mindent megtett annak érdekében, hogy elkerülje az ilyen és ehhez hasonló eseteket, miután a Renault-féle csalásügyben is napról napra egyre több titkos információ és dokumentum került napvilágra, meg nem nevezett belső forrásokra hivatkozva.

Az FIA erőfeszítései azonban hiábavalók voltak, hiszen a Guardian csütörtöki számában részleteket közölt Briatore hivatalos, a bíróságnak beadott dokumentumaiból, melyekben azzal vádolja a szövetséget, azon belül is az egykori elnököt, Max Mosley-t, hogy “személyes bosszúja elvakította” az ügyben, így nem született helyes ítélet.

A Renault korábbi csapatfőnökét élete végéig eltiltották az FIA által szankcionált motorsport szériáktól, miután bűnösnek találták a Renault szingapúri csalásügyében, mikor Nelsinho Piquet utasításra törte össze autóját a versenyen, hogy ezzel csapattársa, Fernando Alonso kezére játssza a győzelmet.

A brit lapban megjelent cikk szerint az olasz szakember nem csak büntetése enyhítését és eltörlését kéri, hanem egymillió eurós kártérítést is követel, amiért megsértették jó hírnevét, és csúnyán lejáratták az üggyel.

Az FIA csütörtökön közleményt adott ki, melyben kritizálja a médiát a kiszivárogtatott információk miatt, és cáfol minden vádat.

“Az FIA elítéli, hogy bizonyos részletek kiszivárogtak Briatore, a párizsi bírósághoz beadott fellebbezési kérelméből” – olvasható a közleményben. “Az FIA továbbá elutasít minden vádat, ami abban szerepel, és megerősíti, hogy Mr. Briatore büntetéséről a Motorsport Világtanács tagjai, elsöprő többséggel döntöttek.”

Az ügyet november 24-én, a párizsi bíróságon tárgyalják.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Exkluzív információk: a Hungaroringről jelentkezünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!