Friss hírek

Az FIA vizsgálatot indított a Ferrari ellen

Charles Leclerc elsőkörös balesete mellett tovább vizsgálat indult a Ferrari Forma-1-es csapata ellen, az olasz istálló ugyanis nem tett eleget a versenyirányítás kérésének, és nem hívták ki rögtön a bokszba a monacóit sérült autója miatt.

Leclerc rögtön a rajt után ütközött össze az őt előzni próbáló Max Verstappennel – a holland végül nem ért célba Suzukában, Leclercet pedig a 6. helyen intette le a kockás zászló azok után, hogy sérült első szárnya miatt a bokszba kényszerült.

A versenybírók először úgy ítélték meg, versenybaleset történt, később azonban jelezték, a futam után vizsgálják tovább a két versenyző incidensét.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ráadásul a Ferrari ellen is vizsgálatot indított. Mint kiderült, a versenyirányítás arra kérte a csapatot, hívják ki a bokszba Leclercet, versenyautója ugyanis olyannyira megsérült, hogy rá, illetve a versenytársakra nézve is veszélyes lenne, ha tovább kint maradna a pályán.

A Ferrari jelezte, eleget tesznek a kérésnek, végül mégis kint tartották egy darabig a monacóit, és csak eztán hívták a bokszba.

Michael Masi, az FIA versenyigazgatója a leintést követően elárulta, a történtek miatt vizsgálatot indítottak a Ferrari csapata ellen.

Ilyen esetben egyébként az adott versenyzőnek meglengetik a fekete zászlót narancssárga körrel a közepén. Ezt Leclercnek is megmutatták volna, ám a Ferrari jelezte a versenyirányításnak, kihívják a monacóit, amit végül csak később tettek meg.

A vizsgálat eredményéről – mint ahogy arról, kap-e büntetést Leclerc az elsőkörös balesetért – természetesen beszámolunk majd az F1VILÁG.HU-n.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!