Az idénykezdetig nem dönt versenyzőkérdésben a Renault - F1VILÁG.HU

Az idénykezdetig nem dönt versenyzőkérdésben a Renault

HIRDETÉS
A Renault a 2020-as idény kezdete előtt biztosan nem dönt arról, ki veszi át jövőre a McLarenhez távozó Daniel Ricciardo helyét.
Esteban Ocon (FRA) Renault F1 Team RS20.
Formula One Testing, Day 2, Thursday 20th February 2020. Barcelona, Spain.

Ricciardo 2019-ben szerződött a francia istállóhoz, másfél hete azonban kiderült, 2021-ben a McLaren pilótájaként folytatja Forma-1-es pályafutását, ahol a Ferrarihoz távozó Carlos Sainzot váltja.

Mindez azt jelenti, hogy a Renault-nak döntenie kell arról, ki lesz Esteban Ocon csapattársa jövőre, lehetséges opcióként pedig Fernando Alonso, Valtteri Bottas és Sebastian Vettel neve is felmerült.

Cyril Abiteboul, az istálló csapatfőnöke viszont azt mondja, nem akarják elsietni a döntést, és fontos tudniuk azt, hogy a Renault mennyire lesz versenyképes 2020-ban.

„Még egy versenyen sem vagyunk túl, még egy edzést sem teljesítettünk!” – mondta a francia szakember a Motorsport.com című lapnak. „Csupán a téli teszteken vagyunk túl.”

„A teljesítményünk biztató volt, de ezek csak tesztek, és őszintén szólva fogalmam sincs, mennyire versenyképes az autónk. Vannak elemzéseink, de amíg nem teljesítettünk egy igazi időmérőt, fogalmunk sincs.”

„Egy autó versenyképessége a csapat, illetve az új szakemberek versenyképességét is reprezentálja. Szóval a prioritás, hogy tudjuk, hova fektessük a pénzünket, és ezt szeretném megtudni, mielőtt elsietek bármiféle döntést.”

„Szóval megfelelő információknak kell, hogy a birtokában legyünk, hogy megfelelő döntéseket hozzunk. Hiszen a versenyzőkkel kapcsolatos következő döntés nagyon fontos lesz, és jó eséllyel az a pilóta, aki csatlakozik hozzánk 2021-ben, maradni fog 2022-re is.”

„Szeretnénk kihasználni a rendelkezésre álló időt, hogy helyesen döntsünk. Az első dominók már eldőltek, és szerintem dől majd a következő is, de csak pár hónap múlva.”

Abiteboul elismerte, csalódott volt amiatt, hogy Ricciardo a távozás mellett döntött, még mielőtt látná, mennyit fejlődtek 2020-ra, ám megérti az ausztrált, hiszen a McLaren és a Ferrari mihamarabb dönteni akart.

Hirdetés

„Először is fontos nem elfelejteni, hogy még van egy közös évünk, és többet várunk ettől, mint a tavalyitól, ez kétségtelen. Egy kicsit csalódott vagyok, mert nem gondolom azt, hogy stabilitás nélkül fel lehet építeni valamit. Ez igaz a versenyzőkre is, mint ahogy a szervezet többi részére is.”

„Rengeteget változtattunk tavaly: a személyzet 70 százaléka változást látott a részlegének menedzsmentjében, vagy struktúrájában. Új technikai igazgató, új aerodinamikai főnök, új mérnökigazgató…”

„Mindez az elmúlt 12 hónapban történt, ez rengeteg változás. Szerettem volna látni ennek az eredményeit, mielőtt a versenyzőcserén kezdünk el gondolkodni.”

„És az az igazság, hogy egy kicsit meglepett két F1-es csapat aktivitása, akik belehajszolták Danielt ebbe a döntésbe. Mi úgy döntöttünk, tartjuk magunkat a tervekhez. A terv, a prioritás pedig az, hogy jobbá tegyük az autót.”

„Ha jobb autónk lett volna tavaly, talán nem kérdezgetnének most erről. És tudjuk, hogyha jobb autónk lesz, bárkit ide tudunk csalogatni a jövőben – erre fókuszálunk. Ez a prioritás.”

„Ő viszont meghozta a döntést, mi pedig továbblépünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!