Az óvásokat benyújtották, kezdődik a botrány - F1VILÁG.HU

Az óvásokat benyújtották, kezdődik a botrány

HIRDETÉS

A Ferrari, a Renault, és a Red Bull Racing megerősítette, óvást nyújtott be a diffúzor-ügyben, miután a BMW Sauber hasonló reklamációját technikai okokra hivatkozva, visszadobták a stewardok.


A Ferrari, a Renault, és a Red Bull Racing megerősítette, óvást nyújtott be a diffúzor-ügyben, miután a BMW Sauber hasonló reklamációját technikai okokra hivatkozva, visszadobták a stewardok.


Bár egyelőre még nem érkezett hivatalos megerősítés az FIA részéről, az Autosport úgy tudja, az illetékesek már vizsgálják az említett három csapat által benyújtott, a formai előírásoknak teljes mértékben eleget tévő reklamációját.

Az óvás tárgya a Brawn GP, a Toyota, és a Williams diffúzora, amely a riválisok szerint a szabályok kijátszásával, meghaladja a maximálisan megengedett a 175 mm-es magasságot.

A BMW Sauber korábban már jelezte, hogy panaszt tesz az ügyben, ám a csapat végül nem készült el időben a szükséges dokumentumokkal, így a stewardok visszadobták azokat.

A sportfelügyelők jelenleg is tanácskoznak, a döntés pedig még a mai nap folyamán megszületik. Azonban bármi is történjen, a vesztes fél biztosan fellebbezni fog, és az ügy végül az FIA Fellebbviteli Bírósága elé kerül, ami legkorábban a jövő hétvégi Maláj Nagydíj után ülhet össze Párizsban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!