Bahrein újra vendégül látná az F1-et - F1VILÁG.HU

Bahrein újra vendégül látná az F1-et

HIRDETÉS

A Bahreini Nagydíj szervezői hétvégén arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy reményeik szerint hamarosan ismét vendégül láthatják majd a száguldó cirkusz mezőnyét.



A Bahreini Nagydíj szervezői hétvégén egy hivatalos sajtóközleményben arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy reményeik szerint „a nagyon közeli jövőben” ismét vendégül láthatják majd a száguldó cirkusz mezőnyét, ám hogy ez még idén megvalósul-e, az kérdéses.

Mint ismert, a szezont megelőző utolsó tesztsorozatot, valamint az évadnyitó Bahreini Nagydíjat az országban uralkodó állapotok miatt törölték, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) pedig március elején úgy határozott, Bahrein május 1-jéig kap haladékot arra, hogy eldöntse, még 2011-ben bepótolja-e az elmaradt versenyt.

Az FIA szóvivője múlt héten úgy nyilatkozott, várhatóan hétfőn – azaz ma – születik döntés arról, mi lesz a verseny sorsa, a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone azonban szeretné, ha az eredetileg kiszabott határidőt még néhány héttel kitolnák.

Bár a helyzet még továbbra is súlyosnak mondható az országban, a Bahrain International Circuit elnöke, Zayed Rashid Alzayani a minap egy sajtóközleményben elmondta, a körülmények folyamatosan javulnak.

„Hálával tartozunk a Formula One Managementnek (FOM) és az FIA-nak, amiért megértették, hogy nehéz időket él át országunk” – áll a sajtónyilatkozatban.

„Köszönettel tartozunk továbbá a folyamatos támogatásért úgy a nemzetközi motorsport-közösség, mint a Forma-1-rajongók részéről.”

„Nyilvánvalóan nemzetünk számára prioritást élvez, hogy megoldást találjunk a felmerült problémákra, melyekkel Bahrein szembesült. A nemzeti helyzet pozitív irányba halad, folyamatosan javul.”

„A Bahreini Nagydíj önmagában ünnepet jelent, az pedig, hogy megrendezhetjük a versenyt, hatalmas büszkeség Bahrein, illetve a bahreiniek számára. Az egész világ ránk figyel ilyenkor, és alig várjuk, hogy a nagyon közeli jövőben vendégül lássuk a csapatokat, a versenyzőket és mindenkit, aki érintett a Forma-1-ben.”

Hirdetés

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone is megfogalmazta véleményét a közleményben: elmondta, meggyőződése, hogy az ország ismét vendégül láthatja majd a Forma-1 mezőnyét – hogy mikor, arról azonban nem nyilatkozott.

„Bahrein egyértelműen elkötelezett a Forma-1 iránt már a kezdetek óta. Bár a királyság számára nyilvánvalóan az országban felmerült problémák kezelése az elsődleges, kétségtelen, hogy a Bahreini Nagydíj is kiemelt fontossággal bír” – mondta az üzletember.

„Bahreinnel való nyolcéves kapcsolatom során mindig biztos voltam abban, hogy az ország valami egészen különlegeset nyújt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!