Bahreinben sem lesz segítségük a versenyzőnek - F1VILÁG.HU

Bahreinben sem lesz segítségük a versenyzőnek

HIRDETÉS

A Forma-1-es versenyzőknek most sem lesznek segítségükre a kormányon található jelzőfények, ugyanis az FIA megerősítette, hogy az elektronikus rendszer továbbra sem működik megfelelően.


A Forma-1-es versenyzőknek most sem lesznek segítségükre a kormányon található jelzőfények, ugyanis az FIA megerősítette, hogy az elektronikus rendszer továbbra sem működik megfelelően.

A szövetség az első három versenyen kénytelen volt lekapcsolni az automatikus jelzőrendszert, ugyanis úgy ítélte meg, hogy az nem elég megbízható ahhoz, hogy élesben is bevesse.

Ez a telemetriai rendszer lenne a versenyzők segítségére, akik ezen keresztül kapnának jelzést a pálya éppen aktuális állapotáról, illetve arról, hogy beküldték-e a biztonsági autót, vagy használható-e a DRS rendszer.

Az FIA az idei évre új beszállítót váltott, aki úgy tűnik, nem ura a helyzetnek.

Bár az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elmondta, hogy már elégedett a fényjelző, illetve a GPS rendszerrel, a telemetriai problémák még koránt sincsenek megoldva, így nem tudják a rendszert élesben használni Bahreinben.

A Kínai Nagydíjon több versenyzőt is beidézett a sportfelügyelőség, amiért sárga jelzés alatt használták a DRS rendszert, ám egyikük sem kapott büntetést, mert a DRS nem kapcsolt le automatikusan éppen a telemetriai hiányosságok miatt.

Az FIA most nagyon keményen dolgozik, hogy az európai szezon első állomásának helyet adó Spanyol Nagydíjra minden problémát feltárjon és arra megoldást is találjon.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!