Friss hírek

Bár alulmaradt, Verstappen élvezte a küzdelmet Hamiltonnal

Max Verstappen elismerte, az elmúlt hétvégén nem volt esélyük arra, hogy legyőzzék Lewis Hamiltont és a Mercedest, ő azonban természetesen minden tőle telhetőt megtett azért, hogy bajnoki riválisa előtt végezzen.

Verstappen a 2. helyről rajtolva rögtön a rajtnál az élre tudott kerülni, majd magabiztosan tartotta a vezető pozíciót, amíg Hamilton meg nem érkezett mögé.

A két bajnokesélyes aztán összecsapott a pályán – először Verstappen még visszaverte Hamilton támadását, néhány körrel később azonban a címvédő el tudott menni mellette, így a hollandnak be kellett érnie a 2. hellyel.

Hirdetés
 

„Először is, remekül rajtoltunk. Ez természetesen nagyon fontos volt, mert előre tudtunk kerülni, utána pedig csak próbáltuk menedzselni a tempót” – mondta Verstappen.

„Aztán jött a biztonsági autó, majd a virtuális biztonsági autó a törmelékek miatt, és egy ponton Lewis már mögöttem volt, és láttam, hogy nagyon jó a tempója. Már ezzel is nehéz volt versenyezni.”

„Alapvetően azt gondolom, jó döntéseket hoztunk, próbáltunk védekezni, nem igazán tudok mit mondani erről. Egy kicsit lassúak voltunk. És ezen a hétvégén nyilván nagyon gyorsak voltak az egyenesekben. Nekem pedig természetesen a kanyarokban kellett időt nyernem, de ezen a hétvégén nehéz dolgunk volt a gumikkal is.”

„Természetesen szeretek győzni, de ez a második hely is elégedettséggel tölt el a védekezésem után, és még elöl vagyok az összetettben. Tisztán látszik, hogy egyik hétvégén nekünk áll a zászló, a következőn pedig nekik. Remélhetőleg így lesz ez a bajnokság végéig!”

Hamilton már a 48. körben támadást indított Verstappen ellen, a holland pedig keményen védekezett, kiterelve a címvédőt a pályáról. A versenybírók viszont nem kezdték el vizsgálni az ügyet.

„Mindketten próbáltunk elsőként megérkezni a kanyarba, szóval egy kicsit később fékeztem, próbáltam megtartani a pozíciót. A gumik akkor már egy kicsit elfogytak, szóval a tapadási határon voltam. Ezért nem sikerült eltalálni a kanyar csúcspontját, a biztonságosabb megoldás pedig az volt, ha egy kicsit szélesebben fordulok” – fogalmazott Verstappent.

„Örültem, hogy a versenybírók is úgy döntöttek, hogy folytassuk a versenyzést, mert az szerintem alapvetően igazán jó volt ma.”

Ami a versenyt eldöntő előzést illeti, Verstappen azt mondja, minden tőle telhetőt megtett.

„Tudtam, amikor átmentünk a 3-as kanyaron, hogy előre fog kerülni, mert rendkívül közel volt” – magyarázta. „De már két körrel korábban is nagyon küszködtem a kigyorsításokkal és a gumikkal, szóval tudtam, hogy nagyon nehéz lesz. Próbáltam a lehető legjobbat nyújtani, amikor pedig megelőzött, próbáltam kihúzni a gumikkal a végéig.”

A Red Bull versenyzője azt mondja, bár ezúttal alulmaradt, élvezte a küzdelmet.

„Ahogy mondtam, szeretek győzni, de az ember élvezni is tudja a csatát, nem igaz? Egy kicsit lassú voltam, de a tőlem telhető legjobbat próbáltam nyújtani. És ez olykor élvezetes, és nézni is kellemes.”

„Szerettem volna egy kicsit közelebb lenni, de úgy tűnik, nagyon nehéz volt ellenük itt. És nyilván az új motor is előnyt jelent nekik kezdetben. De szép lassan normalizálódik majd a helyzet. Szóval igen, egy kicsit talán drámaibbnak tűnik most a helyzet, de bízom benne, hogy lassan visszazökkennek a dolgok a normális kerékvágásba.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!