Bár fájó, az Alpine szerint jól döntött a versenyirányítás Melbourne-ben - F1VILÁG.HU

Bár fájó, az Alpine szerint jól döntött a versenyirányítás Melbourne-ben

HIRDETÉS
Kiábrándítóan ért véget a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj az Alpine csapata számára, az istállót irányító Otmar Szafnauer szerint azonban végül jó döntést hozott a versenyirányítás a végeredmény megállapításakor.
Pierre Gasly, Alpine

A melbourne-i futamot három alkalommal is meg kellett szakítani piros zászlókkal, utoljára akkor, amikor az utolsó állórajtot követően tömegbaleset történt, melyben a két Alpine-versenyző, Pierre Gasly és Esteban Ocon is érintett volt. Gasly elfékezte az 1-es kanyart, majd ahogy próbált visszaevickélni a pályára, nekiütközött csapattársának, és mindketten pontszerző helyről estek ki.

A versenyirányítás ezt követően úgy döntött, hogy a balesetet megelőző állórajt sorrendjében küldi vissza pályára a versenyautókat, leszámítva persze a kiesőket, és így hirdet végeredményt. Mindez pedig azt jelentette, hogy az Alpine végül pont nélkül zárta a versenyt.

Az utolsó piros zászlónál ugyanakkor volt némi kavarodás azzal kapcsolatban, hogy mi is legyen a folytatási sorrend, és felmerült az is, hogy a második biztonsági autós vonal alapján határozzák meg a végeredményt – ennek kapcsán óvott végül a Haas csapata a leintést követően. Otmar Szafnauer abban bízott, a végeredményt az utolsó piros zászló előtti sorrend alapján határozzák meg, ebben az esetben mindkét versenyzőjük végül pontszerző lett volna.

„A második biztonsági autós vonal az 1-es kanyar előtt volt. Szóval Pierre 4. lett volna, vagy ilyesmi. Kétségkívül kértük őket arra, hogy ezt tegyék. De azt gondolom, jó döntést hoztak végül. Ezek a szabályok. A szabályokat pedig követni kell” – mondta a szakember, aki nem kérdőjelezte meg azt sem, hogy Magnussen incidensénél valóban szükség volt-e a piros zászlókra.

„Nem ismerem az összes körülményt annak kapcsán, hogy kellett-e a piros zászló, vagy sem. De miután beszéltem a sportigazgatóval, ő elmondta, hogy fémtörmelékek voltak a pályán, amiktől meg kell szabadulni. Ha egy kerék eltörik, és magnéziumszilánkok vannak a pályán, akkor attól meg kell szabadulni. Ha gumi, az más dolog. De még akkor sem szeretnénk, ha egy gumidarab felrepülne, és nekicsapódna valakinek nagy tempónál.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!