Bár megint kikapott Verstappentől, Leclerc szerint biztató a monzai forma - F1VILÁG.HU

Bár megint kikapott Verstappentől, Leclerc szerint biztató a monzai forma

HIRDETÉS
116 pontra nőtt a hátránya az összetettben a Ferrari versenyzőjének, Charles Leclerc-nek az Olasz Nagydíjon után, és bár csalódott, hogy nem tudott nyerni a lelkes monzai közönség előtt, az ifjú pilóta összességében pozitívan látja az elmúlt hétvége eseményeit.
Charles Leclerc, Ferrari

Leclerc a pole pozícióból kezdhette meg a vasárnapi száguldást Monzában, a futamon azonban végül esélytelennek bizonyult a vb-éllovas Max Verstappen ellen, aki a Red Bull pazar gumikezelését és tempóját kihasználva sima győzelmet szerzett. A Ferrari és Leclerc versenye lényegében már akkor eldőlt, amikor a futam első szakaszában a virtuális biztonsági autós szakaszra reagálva a monacói a bokszba hajtott – nem jött ki ugyanis a lépés a maranellóiaknak.

„Az első döntésünk az volt, hogy kiállunk a virtuális biztonsági autó alatt. Szerintem mindannyiunkban voltak kétségek. De úgy gondolom, ha én nem álltam volna ki, akkor Max megtette volna. Egy kicsit balszerencsés volt a helyzet, mert a bokszutca közepén véget ért a VSC-szakasz, szóval nem kaptuk meg minden előnyét ennek a kiállásnak. És ettől a pillanattól kezdve egy kicsit hátrányban voltunk” – magyarázta a monacói versenyző, akit a futam egy pontján csapata arra is megkérte, hogy ne váltson rövideket a kanyarokban.

„Egy kicsit furcsán viselkedett az autó az 5-ös kanyarból kijövet, a bukkanón, szóval csak próbáltuk kideríteni a dolgot, és arra törekedtünk, hogy ne legyen ez a kis probléma. Nem került sok köridőbe, de nem volt annyira jó így vezetni.”

Leclerc-t arról is megkérdezték, vajon le tudta-e volna győzni Verstappent akkor, ha az a bizonyos VSC-periódus tovább tart kerékcseréjekor.

„Először is, szerintem ki kell elemeznünk, mennyit is veszítettünk. De úgy gondolom, amúgy is nagyon-nagyon nehéz lett volna. Talán egy kicsit közelebb lettünk volna Maxhoz, és talán adhattunk volna egy esélyt annak, hogy a közepes keverékkel fejezzük be a futamot, ami így nem volt lehetséges, mert Max túl közel volt ezekkel a friss gumikkal. Szóval tudtuk, hogy ki kell állnunk, mielőtt beér bennünket.”

A Ferrari fiatal pilótája hozzátette, bár ismét kikapott Verstappentől, mindenképpen biztató az a tempó, amit ezen a hétvégén mutattak a két héttel ezelőtti, belgiumi versenyhétvégéhez képest.

„Spa után szerintem eléggé aggódtunk. Nagyon-nagyon messze voltunk az időmérőn – de még a versenyen is – a Red Bulltól. Ezen a hétvégén rendkívül sokat dolgoztunk – főleg az első két edzésen – azon, hogy kipróbáltunk különböző irányvonalakat az autóval, és jobb is lett a helyzet. Szombaton a pole-ért harcolhattam, ami meglepetés volt. És a vasárnapi tempó is sokkal-sokkal jobb volt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a mi autónk talán nem a legjobb az ilyen típusú pályákon – de azt gondolom, összességében pozitív hétvégét zártunk.”

A verseny legvégén Leclerc-nek Daniel Ricciardo kiállása tartogatott még esélyt arra, hogy esetleg megfogja Verstappent, ám végül túl sok ideig tartott, amíg eltávolították az ausztrál autóját, így a futamot végül nem indították újra.

„Nyilván nagyon szerettem volna, ha újra tudjuk kezdeni a versenyt. Az autóból ülve nem értettem, mert amikor utoljára elmentem az incidens mellett, akkor már tiszta volt a pálya. Szóval tényleg azt gondoltam, hogy lesz újraindítás. De nem történt meg. Talán történtek dolgok a háttérben, amikről nem tudtam, és amik nem tették lehetővé az újraindítást.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!