Bár minden eldőlt, a Mercedes Bahreinben is a győzelemmel elégszik csak meg - F1VILÁG.HU

Bár minden eldőlt, a Mercedes Bahreinben is a győzelemmel elégszik csak meg

HIRDETÉS
Hiába dőlt el az egyéni- és a konstruktőri világbajnoki cím sorsa is a Forma-1-ben, a Mercedes csapata mindent belead azért, hogy a hétvégi Bahreini Nagydíjon is győzzön – ezt mondta Toto Wolff, a német istálló főnöke
2020 Turkish Grand Prix, Friday - LAT Images Valtteri Bottas Mercedes

A 2020-as Forma-1-es világbajnokságból 3 verseny van még hátra, a következő három hétvégén nem lesz megállás a királykategória számára.

Bahreinben két versenyhétvégét tartanak majd, az idény pedig december közepén, Abu Dhabiban zárul majd.

A Mercedes már az egyéni- és a konstruktőri világbajnoki címet is bebiztosította, ennek ellenére azonban nem dőlnek hátra a németek: mindent megtesznek az újabb győzelmekért.

„A legutóbbi, törökországi versenyen valami igazán figyelemreméltónak lehettünk szemtanúi, Lewis hetedszer is megnyerte az egyéni világbajnokságot” – mondta Toto Wolff. „És igazán látványos módon tette!”

„Alapvetően egy nehéz hétvégénk volt, komoly kihívást jelentett mindenkinek. De Lewis kiemelkedő munkát végzett azzal, hogy a hatodik helyről rajtolva megszerezte a győzelmet, megszilárdítva helyét a világ legjobb sportolói között.”

„Vegyesen alakult a szerencsénk, hiszen Valtterinek kemény hétvégéje volt, viszont tudjuk, hogy mennyire kitartó és erős ő. Tudom, hogy megerősödve fog visszatérni a szezon utolsó három versenyén.”

A Mercedes motorsport-igazgatója azt mondja, a bahreini hétvége érdekes kihívásokat kínál majd csapata számára.

„Most pedig már Bahreinire figyelünk, és egy ismerős pálya következik. Mindig érdekes kihívást jelent, hiszen az egyes edzéseken eltérő körülmények és hőmérsékletek fogadnak minket. Az első- és harmadik edzést melegebb nappali hőmérsékletek közepette tartják, de a második gyakorlás, az időmérő és a verseny már hűvösebb időben kerül megrendezésre. Emiatt kihívást jelent az autó beállítása, és az, hogy megfelelő információkat gyűjtsünk, amikor igazán számít.”

„Korábban erős teljesítményt tudtunk nyújtani Bahreinben, és ez egy olyan pálya, amely mindig érdekes versenyzést kínál. Bár mindkét világbajnoki cím sorsa eldőlt már, továbbra is a legjobb formánkat nyújtjuk majd, és nagy érdeklődéssel figyeljük a bajnokság 3. helyéért zajló küzdelmet.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Bár minden eldőlt, a Mercedes Bahreinben is a győzelemmel elégszik csak meg
Az F1-es Kínai Nagydíj sprintfutamának rajtrácsa
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon
Sainz már most tudja, min akar változtatni az autón az időmérőre
Ötszörös pénzt fizet a fogadóiroda Norris sprintgyőzelmére! (x)

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!