Baráti beszélgetésnek indult, aztán Hamilton sokkolta Wolffot - F1VILÁG.HU

Baráti beszélgetésnek indult, aztán Hamilton sokkolta Wolffot

HIRDETÉS
Lapértesülések szerint személyesen közölte a Mercedes-főnök Toto Wolff-fal távozásának hírét Lewis Hamilton. A brit versenyző 2025-től a Ferrarinál folytatja pályafutását.
2022 Italian Grand Prix, Saturday - Steve Etherington Lewis Hamilton

Pedig a Mercedesnél nyugodtan készülhettek a 2024-es Forma-1-es idényre, hiszen mindkét versenyzőjükkel még tavaly nyáron két évre szóló megállapodást kötöttek, tehát elviekben 2025 végéig Hamilton és George Russell is az ezüstnyilaknál folytatta volna pályafutását. Mint azonban kiderült, Hamilton egy 1+1 éves, opciós szerződést kötött a csapattal, ami lehetővé tette számára azt, hogy a 2024-es szezont követően máshol folytassa pályafutását.

A Motorsport.com című internetes lap úgy tudja, Hamilton és Wolff szerdán találkoztak, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a Mercedes-főnök oxfordi otthonában beszéljék át dolgaikat. Wolff szempontjából viszont a találkozó nem úgy sült el, ahogy várta, hiszen a hétszeres világbajnok ledobta az atombombát azzal, hogy közölte vele, él a szerződésben foglalt lehetőségével, és 2025-re a Ferrarihoz távozik.

Mindeközben Hamilton bizalmasa, Marc Hynes — aki egyébként pont a napokban kezdett el újra aktívabb szerepet játszani az F1-es versenyző menedzsmentcsapatában — a Mercedes brackley-i központja felé vette az irányt, ahol egy hivatalos levélben tájékoztatta az istállót a helyzetről. Érdekesség az is, hogy a hétszeres világbajnok egy nappal korábban, kedden a Mercedes központjában ejtette meg idei üléspróbáját.

Hamilton távozását végül csütörtök este jelentette be hivatalosan a csapat, és bár voltak hírek arra vonatkozóan, hogy a kilépés lehetőségével január 31-ig élhetett a brit versenyző, a Motorsport.com szerint nem ez volt a helyzet. A lap szerint Hamilton mindenképpen személyesen akarta közölni a hírt Wolff-fal, nem pedig telefonon, vagy jogászokon keresztül. Emlékezetes, a Mercedes korábbi világbajnok versenyzője, Nico Rosberg a 2016-os szezont követően telefonon hívta fel Wolffot a hírrel, hogy azonnali hatállyal befejezi F1-es pályafutását.

A Mercedesnél egyébként nemrégiben Toto Wolff és James Allison technikai igazgató is hosszabbított, a hírek szerint azonban ekkor még a csapatnál sejtelmük sem volt arról, hogy Hamilton távozhat.

Toto Wolff a csapat személyzetével csütörtök délután 3 órakor közölte a hírt. Mivel ő ekkor épp Milánóban tartózkodott, ahol a Mercedes mérnökeivel együtt a Pirelli szakembereivel ült össze, egy videóhívás keretében jelentette be Hamilton távozását a csapatnak. Ekkor viszont már szinte mindenki kész tényként kezelte a hétszeres világbajnok Ferrarihoz való átszerződését.

Hamilton közvetlen munkatársai pedig előbb megtudták a hírt, lapunk értesülései szerint ugyanis a hétszeres világbajnok csütörtök délután paintballozni vitte őket, ahol személyesen közölte velük, év végén távozik.

Hamilton döntése mögött ugyanakkor állítólag semmiféle elégedetlenség, vagy a Mercedes versenyképességével kapcsolatos aggályok nem állnak — a brit egész egyszerűen megfelelőnek találta a pillanatot ahhoz, hogy átszerződjön egy másik istállóhoz.m

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!