Barcelonában debütál a továbbfejlesztett Mercedes - F1VILÁG.HU

Barcelonában debütál a továbbfejlesztett Mercedes

HIRDETÉS

Ross Brawn elárulta, hogy az utolsó kollektív tesztsorozaton már a továbbfejlesztett versenyautóval gurulnak pályára, melytől azt várják, hogy a mezőny legjobbjaival szállhat majd harcba.



A Mercedes GP Petronas csapatfőnöke, Ross Brawn a csapat hivatalos weboldalának adott interjújában a minap kifejtette, az utolsó kollektív tesztsorozaton már a továbbfejlesztett versenyautóval gurulnak pályára, melytől azt várják, hogy a mezőny legjobbjaival szállhat majd harcba.

A szakember elmondta, rendkívül eredményes tesztprogramot teljesítettek legutóbb Barcelonában, ám a 2011-es versenygép valenciai bemutatása óta főként a beállításokon, valamint a Pirelli abroncsok kiértékelésén dolgoztak.

Miután a Bahreinben zajló események miatt törölték az évadnyitó viadalt, a csapatok március utolsó hétvégéjén mérhetik össze tudásukat először éles körülmények között, Ross Brawn szerint azonban ez nem lesz hatással a fejlesztési programra, noha az extra idő mindenképp hasznukra válik.

„A Bahreini Nagydíj törlése nem igazán van hatással a fejlesztési programunkra, mivel a bahreini és a melbourne-i futam között nem terveztünk nagyobb fejlesztést” – mondta a csapatfőnök.

„A két hétnyi extra idő nyilván jó lehetőség arra, hogy jobban felkészüljünk, mielőtt megérkezünk az első versenyre. Az autó specifikációja viszont Melbourne-ben ugyanaz lesz, mint amit eredetileg is terveztünk.”

Brawn hozzátette, elégedettek a négynapos barcelonai tesztsorozattal, hiszen komoly előrelépéseket tettek, mi több, mindkét versenyzőjükkel eredményes versenyszimulációt teljesítettek.

„Barcelonában az utolsó tesztet teljesítettük azzal az autóval, amit bemutattunk és átlagban naponta 500 km-t teljesítettünk, 50 százalékkal többet, mint az előző teszteken naponta. Jó hetünk volt és kihasználhattuk a lehetőséget, a beállításokon dolgozhattunk, tovább fejlődhettünk abban a tekintetben, hogy miképp hozhatjuk ki a maximumot a gumikból egy körön, és javíthattunk a hosszú etapokon nyújtott teljesítményen is.”

„Sikeresen elvégeztünk két versenyszimulációt is Michaellel és Nicóval, az autó pedig jó állapotban, problémák nélkül fejezte be ezeket.”

Hirdetés

A csapatfőnök elismerte, a tesztek során problémát okozott számukra az autó hűtése, ám a március 8. és 11. között megrendezésre kerülő utolsó tesztsorozaton debütáló fejlesztési csomag már orvosolja ezt a problémát.

„A legnagyobb kihívást számunkra a hűtési probléma okozta. Ennek megoldása azonban már része az új fejlesztési csomagnak, így az első verseny előtt visszanyerjük az emiatt elveszített teljesítményt.”

„A barcelonai teszt volt a legjobb számunkra és folyamatosan fejlődtünk az MGP W02-es valenciai bemutatása óta. Az autó megbízhatósága már jobb és az új fejlesztési csomag is készen áll arra, hogy helyet kapjon az autón a negyedik, egyben utolsó tesztsorozaton, Barcelonában.”

Ross Brawn továbbá elmondta, nehéz jóslatokba bocsátkozni az erőviszonyokat illetően, de remélik, hogy az élcsapatokkal harcolhatnak majd a következő idényben.

„Még túl korai erről beszélni, de meggyőződésem, hogy mindenki többet fog tudni az utolsó barcelonai teszt után. Jó alapjaink vannak, melyekre építhetünk. A csapat jól fejlődik. A célunk továbbra is az, hogy előrelépjünk a tavalyi évhez képest, és hogy a legjobbakkal versenyezzünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!