Barrichello nem érti, miért őt büntetik az égiek - F1VILÁG.HU

Barrichello nem érti, miért őt büntetik az égiek

HIRDETÉS

Rubens Barrichello mérhetetlenül csalódott a Török Nagydíjon történtek miatt, ahol már a rajtnál elúsztak győzelmi reményei, ugyanis kis híján lefulladt az autója, majd kétszer is ütközött, végül pedig egy váltóhiba miatt, feladta a küzdelmet.

Rubens Barrichello mérhetetlenül csalódott a Török Nagydíjon történtek miatt, ahol már a rajtnál elúsztak győzelmi reményei, ugyanis kis híján lefulladt az autója, majd kétszer is ütközött, végül pedig egy váltóhiba miatt, feladta a küzdelmet.

A Brawn brazil versenyzője idei első kiesését könyvelhette el a mai futamon Isztambulban, ahol minden rossz összejött neki, miközben márkatársa senkitől sem zavartatva, megszerezte idei hatodik győzelmét.

Barrichello a harmadik helyről, a pálya tisztább oldaláról várta a rajtot, ám egyik pillanatról a másikra a mezőny hátsó régiójában találta magát, miután egy technikai hiba miatt, bekapcsolt a lefulladás-gátló autójában.

Ezt követően egyszer Heikki Kovalainennel, majd Adrian Sutillal ütközött, ami miatt előre kellett hoznia első kiállását, mert le kellett cseréltetnie sérült vezetőszárnyát. Végül pedig tizenegy körrel a leintés előtt beállt a boxba, és feladta a küzdelmet.

“Úgy tűnik, hogy egy váltóprobléma volt” – mondta Barrichello a BBC-nek. “A másik, ami a rajtnál lépett fel, ugyanaz volt, mint Ausztráliában. Amikor ráléptem a kuplungra, a lefulladás-gátló aktiválódott, és ismét rossz volt a kuplung kalkuláció, és persze megint nálam.”

“A lefulladás-gátló miatt nem tudtam elrajtolni, és aztán a dolgokat még nehezítette, hogy a fordulatszám szabályzó is bekapcsolt az egyenesben, ami nem könnyítette meg a dolgom, mert olyan autókkal kellett harcolnom, amikben működött a KERS.”

“Ez a futam ilyen volt. Igenis bosszankodom, mert már túl sok minden történt az én oldalamon” – tette hozzá Rubens.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!