Barrichello nem tudja, mit várjon az új Hondától - F1VILÁG.HU

Barrichello nem tudja, mit várjon az új Hondától

HIRDETÉS

Rubens Barrichello óvatosan nyilatkozott az új Honda RA108 teljesítményéről, miután szerdán lehetősége nyílt arra, hogy kipróbálja az új modellt a spanyolországi Valenciában.

Rubens Barrichello óvatosan nyilatkozott az új Honda RA108 teljesítményéről, miután szerdán lehetősége nyílt arra, hogy kipróbálja az új modellt a spanyolországi Valenciában.

A japán gárda visszavágásra készül a tavalyi vereséget követően, és a vezetőség bízik benne, hogy erre minden esélye meg is lesz a tegnap először pályára küldött RA108-as kódszámot viselő modellel.

Barrichello ugyan elmondta, az új autó előrelépés elődjéhez képest, bevallotta, még túl korai lenne előzetes jóslatokba bocsátkozni az előttük álló idényt illetően.

“Nem tudok mit mondani” – nyilatkozta Barrichello az Autosportnak Valenciában. “Azonban annyi már most biztos, hogy az új autó jobb elődjénél. Voltak kisebb problémáink, itt-ott hőmérsékleti gondokkal küszködtünk, és egyes elemek még nem az igaziak, de ez teljesen normális egy új autó bejáratásakor. Az első benyomásaim jók, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Barrichello mindössze a tizenhatodik helyen végzett a tegnapi teszten, és ideje több mint 3.5 másodperccel volt lassabb, mint az élen befutóé, azonban mindennek nem tulajdonít különösebb jelentőséget.

“Azt már most kijelenthetem, hogy az idei autó sokkal jobb a tavalyinál, mert nehéz lett volna rosszabbat alkotni” – mondta a brazil pilóta a Gazzetta dello Sportnak. “Számítottunk arra, hogy kezdetben lesznek problémáink, ám míg a tavalyi autó súlyeloszlása teljesen felborult a fékzónákban, úgy tűnik, az idei modellel nincsenek ilyen gondok.”

“A köridők gyengék voltak, de mivel ez volt az új autó első tesztnapja, nem volt értelme túlságosan keményen hajtani. Mindenesetre még számos újdonság felkerül az autóra, így még várunk a végleges aerodinamikai csomagra” – tette hozzá Barrichello.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!