Barrichello: Vonzóvá tettem a veterán pilótákat - F1VILÁG.HU

Barrichello: Vonzóvá tettem a veterán pilótákat

HIRDETÉS

Rubens Barrichello úgy érzi, hogy a tavalyi évben elért sikerei meggyőzték a csapatokat arról, hogy az eddig kiöregedettnek hitt, ám óriási tapasztalattal rendelkező versenyzők igenis sokat hozhatnak a konyhára a Forma-1-ben.

Rubens Barrichello úgy érzi, hogy a tavalyi évben elért sikerei meggyőzték a csapatokat arról, hogy az eddig kiöregedettnek hitt, ám óriási tapasztalattal rendelkező versenyzők igenis sokat hozhatnak a konyhára a Forma-1-ben.

A 37 éves brazil a tavalyi évben szinte az utolsó versenyig harcban állt a bajnoki címért, végül pedig a harmadik helyen végzett az egyéni pontversenyben, és idén immáron 18. szezonját kezdheti meg a Forma-1-ben.

Miközben az elmúlt években egyre inkább csökkent az átlag életkor a mezőnyben, sőt tavaly Jaime Alguersuari mindössze 19 évesen a sport történetének legfiatalabb pilótájává avanzsált, idén már nem Barrichello lesz a legidősebb, ami szerinte a sikereinek köszönhető.

Visszatér ugyanis a 38 éves Pedro de la Rosa, és minden idők legsikeresebb autóversenyzője, a 41 esztendős Michael Schumacher, akik óriási segítséget nyújthatnak csapataiknak, hiszen hatalmas tapasztalatuk minden eddiginél jobban jön a szezonközi teszttilalom miatt.

“Jó újra látni őket” – mondta Barrichello. “Úgy gondolom, hogy a tavalyi évben látottak, mikor egy versenyképes autóval versenyeztem, és kis híján megnyertem a bajnokságot, megváltoztatta a csapatok véleményét.”

“Öt évvel ezelőtt minden csapat egyre fiatalabb versenyzőket akart igazolni, mindenki Kimi Raikkönenről beszélt, aztán jött Robert Kubica és a többiek. Most viszont, hogy nincsen szezonközi teszttelés, egyre vonzóbbá válnak az idősebb versenyzők.”

Bár lassan húsz éve van jelen a sportban, és 288 versennyel a háta mögött a legtapasztaltabb versenyzője a mezőnynek, Barrichello elmondta, hogy még mindig motivált, és most is készen áll arra, hogy tudásával megpróbálja az élre segíteni a Williams istállót.

“Készen állok az előttem álló kihívásokra” – magyarázta. “Nagyon motivált vagyok, és a tapasztalatom sokat fog számítani, így mindent megteszek majd annak érdekében, hogy visszajelzéseimmel ismét győztes alakulattá varázsoljam a Williamst.”

“Azonban azt egyelőre még nem tudhatjuk, hogy ez sikerülni fog-e, erre még egy kicsit várnunk kell.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!