Beidézték a Ferrari vezetését

A Ferrari vezetőségének meg kell jelennie a Német Nagydíj sportfelügyelői előtt, miután „felmerült a gyanú”, hogy a szabályok által tiltott csapatutasítást alkalmaztak, mikor burkoltan arra utasították Felipe Massát, hogy adja át Fernando Alonsónak a győzelmet.


A Ferrari vezetőségének meg kell jelennie a Német Nagydíj sportfelügyelői előtt, miután „felmerült a gyanú”, hogy a szabályok által tiltott csapatutasítást alkalmaztak, mikor burkoltan arra utasították Felipe Massát, hogy adja át Fernando Alonsónak a győzelmet.

Annak ellenére, hogy Massa vezetett a verseny javarészében, miután egy fantasztikus rajtot követően, a harmadik helyről felugrott az elsőre, a Ferrari vezetése tizenhét körrel a futam vége előtt rászólt a fülére, hogy engedje el a mögötte gyorsabban haladó csapattársát.

„Fernando gyorsabb nálad. Meg tudod erősíteni, hogy vetted az üzenetet?” – mondta a brazilnak versenymérnöke, Rob Smedley, célozva ezzel arra, hogy cseréljen helyet csapattársával, aki előkelőbb helyen áll a bajnokságban.

Massa ezt meg is tette, a visszafordítóból való kigyorsítást „elrontotta”, így Alonso elment mellette, és megnyerte idei második versenyét.

Az FIA sportfelügyelői – részben a média és a rivális csapatok felháborodása miatt – a futam után beidézték a Ferrari csapatmenedzserét, és csapatfőnökét, hogy adjanak magyarázatot a történtekre.

Hogy mi lesz az ügy végkimenetele, még ma megtudhatjuk.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az F1-es Osztrák Nagydíj TV-közvetítései!