Bemutatták Hamilton utolsó F1-es Mercedesét! - F1VILÁG.HU

Bemutatták Hamilton utolsó F1-es Mercedesét!

HIRDETÉS
Szerdán megtartotta 2024-es Forma-1-es versenyautójának bemutatóját a Mercedes is. A német csapat hamarosan be is járatja új, W15-ös kódjelű modelljét.

A Mercedes annak reményében vág neki az új idénynek, hogy közelebb tud majd kerülni az elmúlt években domináló Red Bullhoz: a csapat az új technikai szabályok 2022-es bevezetése óta nem tudott a vb-címért harcolni, és csupán futamot is egyszer nyert. Jogos elvárás tehát, hogy az ezüstnyilak visszatérjenek a győztesek útjára — habár a feladat nem lesz egyszerű számukra.

Azt már a tavalyi szezon eleje óta tudni lehet, hogy a 2024-es versenyautó fejlesztését teljesen új alapokra helyezte a Mercedes, a koncepcióváltástól pedig egyértelmű fejlődést vár a csapat. Egyelőre viszont korai lenne még arról beszélni, hogy az istállónak valóban esélye lesz idén a győzelmekre, kiváltképp a világbajnoki címre.

A Mercedes szerdán tartotta új versenyautójának bemutatóját, a W15-ös pedig már első blikkre is jelentősen eltér elődjétől, a 2023-as modelltől. Az új versenyautó fejlesztését szinte jórészt a tavaly áprilisban visszahívott James Allison felügyelte technikai igazgatóként.

A brackley-i gárda 2024-ben is a Lewis Hamilton – George Russell párossal vág neki a világbajnoki küzdelmeknek, noha egy ideje már tudni lehet, hogy a hétszeres világbajnok a szezon végén távozik a Mercedestől, hiszen 2025-ben a Ferrarinál folytatja pályafutását.

A Mercedes ma bemutatott autóját viszont ő, valamint Russell is már a mai napon kipróbálhatja, a csapat ugyanis Silverstone-ban ejti meg a W15-ös bejáratását egy filmforgatás keretében.

„Tudjuk, hogy egy hegyet kell megmásznunk ahhoz, hogy a mezőny legelején harcoljunk” — fogalmazott Toto Wolff csapatfőnök. „Nincsenek csodák ebben a sportban. De az ambíciónk és az elkötelezettségünk erős. Amióta elköteleztük magunkat az új irány mellett, a fejlesztés remekül ment. Volt néhány elem a prioritási listánkon az idei autó esetében. Hamarosan pedig látni fogjuk, hogy megtettük-e azt a lépést, amit célul tűztünk ki.”

A csapat technikai igazgatója, James Allison elárulta, mire fókuszáltak a 2024-es versenyautó megalkotása során.

„Minden autó tervezése egy ismétlődő folyamat. Mégpedig hosszú” — magyarázta. „Ez egészen a tavalyi évre nyúlik vissza. Egy új autó lehetővé teszi a csapat számára, hogy nagyobb változtatásokat hajtson végre, melyek egy idény közben nem lehetségesek. Ezeket a döntéseket az új szezont megelőző nyáron hozzuk meg.”

A Mercedes természetesen óriási hangsúlyt fektetett az aerodinamikai hatékonyságra, Allison viszont beszélt arról is, igyekeztek megoldani azokat a problémákat, melyek az elmúlt év során hátráltatták a csapatot.

Hirdetés

„Nagy hangsúlyt fektettünk az előző autó kiszámíthatatlanságára a hátsó tengelyen” — mondta. „Keményen dolgoztunk, hogy mindkét tengelyen — de különösen a hátsón — jobban tudjuk kontrollálni az abroncsokat, mint a W14-es esetében. Azokon a területeken is volt némi takarítás, ahol volt még hová fejlődni, beleértve a DRS-hatást, illetve a bokszutcai teljesítményt.”

„A mostani autókkal a teljesítmény nagy része abból fakad, hogy a padlólemez hogyan lép interakcióba az aszfalttal. Hogy egy autó hatékony-e, vagy sem, az azon múlik, hogy a padlólemez milyen mértékben képes aerodinamikailag viselkedni. Úgy érezzük, hogy jó telünk volt, de az F1 egy relatív játék, és csak idővel derül ki, milyen nagyot léptünk előre. Arra fókuszáltunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki abból az autóból, amit bemutatunk, de izgatottan várjuk a fejlesztési versenyt, ami most jön, mivel a szabályok még fiatalok, és vannak lehetőségek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!