Friss hírek

Berger olyan lehet az Audinak, mint Lauda volt a Mercedesnek

Sajtóértesülések szerint Gerhard Berger lehet az Audi Forma-1-es csapatának egyik kulcsembere 2026-tól – valahogy úgy, ahogy Niki Lauda terelgette a Mercedest éveken át a száguldó cirkuszban.

A korábbi Forma-1-es versenyző az elmúlt években a német túraautó-bajnokság (DTM) első embere volt, nemrégiben azonban távozott posztjáról, és elmondása szerint nem is igazán tervezi azt, hogy főállásban visszatér majd az autóversenyzés világába.

A McLaren és a Ferrari korábbi versenyzője viszont mégis komoly szerephez juthat, a Gazzetta dello Sport értesülései szerint ugyanis a Forma-1-be 2026-ban megérkező Audi tanácsadója lehet majd – hasonlóképp, ahogy Niki Lauda tevékenykedett éveken át nem ügyvezető elnökként a Mercedesnél.

Hirdetés
 

A lap forrásaira hivatkozva megemlíti, hogy az osztrák szakembernek „megvannak a menedzseri képességei és karizmája” ahhoz, hogy ellássa ezt a feladatot az Audinál.

„A feltételezés az, hogy olyan szuperkonzultáns lehet, mint amilyen Lauda volt a Mercedesnél” – írja az olasz lap.

Berger 1985 és 1997 között 210 Forma-1-es versenyen állt rajthoz a Team ATS, az Arrows, a Benetton, a Ferrari és a McLaren színeiben. Pályafutása során 12 rajtelsőséget és 10 futamgyőzelmet szerzett, és kétszer végzett az egyéni összetett harmadik helyén, 1988-ban és 1994-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!