Berger Wehrleint választaná a Mercedes helyében - F1VILÁG.HU

Berger Wehrleint választaná a Mercedes helyében

HIRDETÉS

A korábbi Forma-1-es versenyző, Gerhard Berger szerint a Mercedes jobban tenné, ha nem Valtteri Bottast, hanem inkább Pascal Wehrleint ültetné autójába 2017-ben.


A korábbi Forma-1-es versenyző, Gerhard Berger szerint a Mercedes jobban tenné, ha nem Valtteri Bottast, hanem inkább Pascal Wehrleint ültetné autójába 2017-ben.

A német istálló állítólag előrehaladott tárgyalásokat folytat Bottas menedzsmentjével és a Williamsszel, így szinte biztos, hogy a finn versenyző lesz a visszavonult világbajnok, Nico Rosberg utódja.

Korábban Wehrlein szerepeltetését is fontolgatta a Mercedes, ő azonban várhatóan a Saubernél folytatja idén.

„Én Wehrleint választottam volna, hogy ezzel megerősítsem saját juniorprogramomat” – mondta Berger az Auto Motor und Sport című német lapnak.

„Wehrlein mindig jó benyomást tett ebben a programban. Csak akkor látjuk, mennyire jó, ha egy topautóba ültetik.”

Az osztrák elismeri, Wehrlein kockázatosabb választás lett volna a Mercedes számára, de úgy érzi, Bottas nem volt elég meggyőző a Williamsnél eltöltött évek során.

„Bottasszal ellentétben Wehrlein rizikós, ez biztos. Ezért a legokosabb megoldás talán nem az, aki először az ember eszébe jut. Nagy becsben tartom Bottast, mert egy gyors versenyző, és igazi csapatjátékos, emellett pedig egy kedves fickó. És kiérdemelte az esélyt arra, hogy bizonyítson.”

„Ugyanakkor viszont nem semmisítette meg [Felipe] Massát eléggé, hogy azt mondhassuk, ’ő a megfelelő választás’.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!