Bergert meglepte, hogy Vettel a Ferrari mellett döntött - F1VILÁG.HU

Bergert meglepte, hogy Vettel a Ferrari mellett döntött

HIRDETÉS

A Ferrari korábbi versenyzője, Gerhard Berger bevallotta, meglepődött azon, hogy Sebastian Vettel a maranellói gárda kedvéért elhagyja a Red Bull csapatát.


A Ferrari korábbi versenyzője, Gerhard Berger bevallotta, meglepődött azon, hogy Sebastian Vettel a maranellói gárda kedvéért elhagyja a Red Bull csapatát.

Vettel év végi távozását Japánban jelentette be a Milton Keynes-i alakulat, és bár a Ferrari hivatalosan még nem erősítette meg, hogy szövetségre lép a négyszeres világbajnokkal, szinte biztos, hogy ő veszi át Fernando Alonso helyét a patinás olasz istállónál.

„Az a kihívás, amit Sebastian választott, a legnagyobb, amivel szembetalálhatod magad a Forma-1-ben” – mondta Gerhard Berger.

„Még Fernando Alonso, a mezőny egyik legjobbja sem tudott bajnoki címet nyerni ennél a csapatnál.”

Berger – aki pályafutása során összesen 6 szezont húzott le a Ferrarinál – elárulta, nem gondolta volna, hogy Vettel az olasz istállóhoz szerződik.

„Azt gondolom, a Ferrarinál túlságosan is viharos a helyzet most. Nem hittem volna, hogy Vettel most úgy dönt, átszerződik.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!