Friss hírek

Betegen, ital nélkül: Perez élete legnehezebb versenyén van túl

Élete legnehezebb versenyét teljesítette vasárnap, Austinban a Red Bull Forma-1-es csapatának versenyzője, Sergio Perez. A mexikói pilóta betegen ült autóba, ráadásul inni sem tudott verseny közben, így a nagy melegben jobbára túlélésre játszott.

A Red Bull pilótája a 3. helyről vágott neki az Amerikai Nagydíjnak, melyet végül ugyanebben a pozícióban zárt, így idén negyedszer állhatott dobogóra.

Pereznek viszont nagyon nehéz dolga volt, a verseny reggelén ugyanis rosszul érezte magát, a helyzetet pedig súlyosbította, hogy egy technikai gond miatt nem működött az itatórendszer versenyautójában.

„Őrület volt, igen. Nem éreztem jól magam ma reggel, és már az első körtől kezdve nem volt italom az autóban” – mondta Perez. „Rettentően kemény volt, a 20. körtől kezdve már teljesen elfogytam. Semmi erő nem volt bennem, elgyengültek a karjaim, a lábaim, a látásom sem volt az igazi, túlélő módban kellett teljesítenem a versenyt.”

„Eljutottam arra a szintre, hogy ha lett volna egy melegebb pillanatom, nem tudtam volna kontrollálni az autót, szóval életem leghosszabb versenye volt, ez nem is kétséges.”

Perez mégis derekasan helytállt, a győztes csapattárs, Max Verstappen, valamint Lewis Hamilton mögött ért célba. Ennek hála a Red Bull 23 pontra csökkentette hátrányát a Mercedesszel szemben a konstruktőrök versenyében.

„Igen, ez pozitívum azért” – mondta Perez, aki jövő héten hazai környezetben, Mexikóban versenyezhet, ráadásul már Austinban is rengeteg szurkolója jelen volt. „Az emberek energiája tartotta bennem a lelket, a családom is itt volt, szóval szerettem volna, ha dobogón látnak. És igen, nagyon várom már Mexikót.”

„Jó csomagunk van, erősek leszünk ott. Általában a Red Bull rendkívül erős Mexikóban, szóval nagyon várom már, és bízom benne, hogy ismét összejön a dobogó.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!