Friss hírek

Beváltak a fejlesztések, a Mercedes közelebb került a Red Bullhoz

A Brit Nagydíjon bevetett újításokkal sikerült csökkentenie a Red Bull-lal szembeni hátrányát a Mercedes Forma-1-es csapatának, komolyabb fejlesztési csomag azonban idén már nem kerül fel a németek autójára.

Mivel a Forma-1 csapatai már gőzerővel készülnek a 2022-es idényre, többségük leállt az idei modellek fejlesztésével. A Mercedes múlt hétvégén, Silverstone-ban vitte pályára utolsó komolyabb újításait az idei szezonra, James Allison technikai igazgató pedig elégedett is volt a látottakkal.

„Egy elég tisztességes aerodinamikai csomaggal gurultunk pályára, határozottan látszott a fejlődés a teljesítményben, és ennek nagyon örültünk” – mondta a győztes verseny után a szakember.

„Hogy ez a teljesítmény egy kicsit több, vagy kicsit kevesebb volt-e annál, mint amit elképzeltünk, azt nagyon nehéz megmondani, hiszen nincs meg az a luxus, hogy kontrollált környezetben teljesítsünk. Nem köröztünk a régi csomaggal és az újjal egyidőben, nem végeztünk összehasonlító teszteket friss gumikkal, hiszen a hétvége nem adta meg nekünk ezt a luxust.”

„Persze azért tudunk összehasonlításokat végezni, hiszen a különféle szenzorokkal végzünk méréseket, és ezeket össze lehet hasonlítani a korábbi hétvégék adataival, és meg lehet nézni az autó akkori teljesítményét a mostanival. És úgy tűnt, igazán jól működött!”

„Ha pedig megnézzük a stopperórát, láthatjuk, hogy a mezőnyhöz képest előreléptünk ezen a hétvégén, sikerült csökkentenünk a lemaradásunkat a Red Bullhoz képest, és ennek eredményeképp versenyképesebbek voltunk a hétvégén.”

Allison azt mondja, a szezon további versenyein már csak kisebb újítások kerülnek fel a W12-esre.

„Hogy lesznek-e még újítások? Lehetnek itt-ott. De a fejlesztési programunkban ez volt az utolsó komolyabb csomag erre az évre. Lesznek még változtatások itt-ott, melyekkel javíthatunk még a teljesítményen – anélkül, hogy elvonnánk erőforrásainkat a jövő évi autónkról.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!